Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)

Arany A. Lászlóról szóló írások

KOVÁCS ÁGNES könyvtárában. Szlavista révén a magyar-szlovák összehasonlító nyelvészettel is foglalko­zott, Szabó Józseffel, vagy ismertebb nevén Jozef Orlovskýval, Arany valamikori egyetemi évfolyamtársával együtt 1946-ban szlovák nyelvtant is írt, és több írást is közölt a szlovák nyelvtannal kapcsolatosan. Ekkor már harmadik éve munkatársa volt a Szlovák Tudomá­nyos Akadémiának. A háború után azonban a felfelé ívelő pálya félbeszakadt. Egy olyan értelmiségi magyar csoportban tevékenykedett, amely a kitelepítések és a csehszlovák-magyar lakosságcsere idején jelentéseket és felméréseket készített a csehszlovákiai magyarság helyzetéről és jog­sérelméről. A csoportot Pozsonyban és Budapesten tanuló egyetemisták képezték, akik Arany köré szerveződtek. 1946-tól mintegy 36 fiatal értelmiségi, köztük papok, református lelkészek, tanárok csatlakoztak a mozgalomhoz. A szervezetet végül 1949-ben leleplezték. Ajelentéseket Mindszenty hercegprímás tartotta irattárában, s amikor az ellene irányuló per megindult, megtalálták ezeket ajelentéseket. A magyar hatóság a csehszlovák rendőrségnek adta át az ügyet, és ezeknek a bizonyítékoknak az alapján, államellenes összeesküvés vád­jával ítélték el az egész csoportot. Krausz Zoltán, az azóta már szintén elhunyt rozsnyói ta­nítványa és barátja így emlékszik vissza arra az időre: „Ő kapta a legtöbbet közülünk. Nyolc évet. Talán azért, mert ő volt a legidősebb, vagy azért, mert neki volt a legmagasabb művelt­sége. Pedig az ítélet is elismeri, hogy egyedül volt a csoportban, aki ellenezte a röplapok gyártását. Szakavatott jogászok szerint ez volt az egyetlen tettünk, ami pénzbírsággal bün­tethető lett volna, mert a jogtiprás elleni tiltakozásunk nem volt büntethető, sem az, hogy a nélkülöző, idős magyaroknak segélyeket juttatott el a csoport. Az, hogy tanácsot kértünk Mindszenty hercegprímástól, nem ütközik az államvédelmi törvénybe.” Turczel Lajos irodalomtörténész szerint, akivel Arany később barátságban volt, úgy gon­dolta, azért kapott nyolc évet, mert ő a bíróság előtt is fölényesen viselkedett, és a kihallga­tásokon is nagyon élesen megmondta a véleményét. 1990-ben a Kassai Kerületi Bíróság re­habilitálta az elítélteket, de ezt Arany László, Restály Mihály, Hentz Zoltán, Varró István, Vízvári László már nem érhette meg. Arany nyolc év alatt különféle szlovákiai börtönökben fordult meg, végül a jáchymovi uránbányába került, ahol az elítéltek 70 százaléka politikai fogoly volt. Szemüvege miatt nem sorolták be a bányászok közé, de sokkal rosszabb helyre került, a szurokérc válogatáshoz. Minden védőruha és kesztyű nélkül dolgozott, nap mint nap állandó, erős sugárzásnak volt kitéve. „Ilyen helyen dolgozott Berci. A következmé­nyeknek is tudatában volt, csak az akaraterő, a remény és az imádság hosszabbította meg életét. Erős hitű, vallásos ember volt, hiszen mindennapi olvasmánya volt a breviárium” - emlékezett vissza Krausz Zoltán, aki már az uránbányában dolgozott, amikor Arany László is odakerült. Emberi méltóságát még itt sem veszítette el, de egészségét tönkretette a kör­nyezet, lelkét pedig az viselte meg, hogy szabadulása után, 1955-től már nem folytathatta nyelvészi, tanári hivatását. Kitették őt az egyetemről, ezért korábbi egyetemi évfolyamtársa, Jozef Orlovsky alkalmazta őt kiadójánál, lektorként. Dolgozott Pozsonyban a Hydrostavnál is. Senkinek sem beszélt a megpróbáltatásairól. Turczel mint a pozsonyi magyar tanszék ve­zetője megpróbált közbenjárni az érdekében Šimon Ondrušnál, a bölcsészkar dékánjánál, hogy tegye lehetővé Aranynak a katedrán való elhelyezkedést. Az igazságügyi hivatal azon­ban elutasította a kérést, mivel Arany akkor még nem volt rehabilitálva, alkalmazását a tan­széken nem tartották „célszerűnek”. Turczel ezután ajánlotta Aranynak, hogy indítsák meg a rehabilitációs eljárást. Arany akkor már súlyos beteg volt, noha a végsőkig bizakodott, hogy rendbej önnek a dolgok. 1956-57-ben a Rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója lett. 516

Next

/
Oldalképek
Tartalom