Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
KOVÁCS ÁGNES könyvtárában. Szlavista révén a magyar-szlovák összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott, Szabó Józseffel, vagy ismertebb nevén Jozef Orlovskýval, Arany valamikori egyetemi évfolyamtársával együtt 1946-ban szlovák nyelvtant is írt, és több írást is közölt a szlovák nyelvtannal kapcsolatosan. Ekkor már harmadik éve munkatársa volt a Szlovák Tudományos Akadémiának. A háború után azonban a felfelé ívelő pálya félbeszakadt. Egy olyan értelmiségi magyar csoportban tevékenykedett, amely a kitelepítések és a csehszlovák-magyar lakosságcsere idején jelentéseket és felméréseket készített a csehszlovákiai magyarság helyzetéről és jogsérelméről. A csoportot Pozsonyban és Budapesten tanuló egyetemisták képezték, akik Arany köré szerveződtek. 1946-tól mintegy 36 fiatal értelmiségi, köztük papok, református lelkészek, tanárok csatlakoztak a mozgalomhoz. A szervezetet végül 1949-ben leleplezték. Ajelentéseket Mindszenty hercegprímás tartotta irattárában, s amikor az ellene irányuló per megindult, megtalálták ezeket ajelentéseket. A magyar hatóság a csehszlovák rendőrségnek adta át az ügyet, és ezeknek a bizonyítékoknak az alapján, államellenes összeesküvés vádjával ítélték el az egész csoportot. Krausz Zoltán, az azóta már szintén elhunyt rozsnyói tanítványa és barátja így emlékszik vissza arra az időre: „Ő kapta a legtöbbet közülünk. Nyolc évet. Talán azért, mert ő volt a legidősebb, vagy azért, mert neki volt a legmagasabb műveltsége. Pedig az ítélet is elismeri, hogy egyedül volt a csoportban, aki ellenezte a röplapok gyártását. Szakavatott jogászok szerint ez volt az egyetlen tettünk, ami pénzbírsággal büntethető lett volna, mert a jogtiprás elleni tiltakozásunk nem volt büntethető, sem az, hogy a nélkülöző, idős magyaroknak segélyeket juttatott el a csoport. Az, hogy tanácsot kértünk Mindszenty hercegprímástól, nem ütközik az államvédelmi törvénybe.” Turczel Lajos irodalomtörténész szerint, akivel Arany később barátságban volt, úgy gondolta, azért kapott nyolc évet, mert ő a bíróság előtt is fölényesen viselkedett, és a kihallgatásokon is nagyon élesen megmondta a véleményét. 1990-ben a Kassai Kerületi Bíróság rehabilitálta az elítélteket, de ezt Arany László, Restály Mihály, Hentz Zoltán, Varró István, Vízvári László már nem érhette meg. Arany nyolc év alatt különféle szlovákiai börtönökben fordult meg, végül a jáchymovi uránbányába került, ahol az elítéltek 70 százaléka politikai fogoly volt. Szemüvege miatt nem sorolták be a bányászok közé, de sokkal rosszabb helyre került, a szurokérc válogatáshoz. Minden védőruha és kesztyű nélkül dolgozott, nap mint nap állandó, erős sugárzásnak volt kitéve. „Ilyen helyen dolgozott Berci. A következményeknek is tudatában volt, csak az akaraterő, a remény és az imádság hosszabbította meg életét. Erős hitű, vallásos ember volt, hiszen mindennapi olvasmánya volt a breviárium” - emlékezett vissza Krausz Zoltán, aki már az uránbányában dolgozott, amikor Arany László is odakerült. Emberi méltóságát még itt sem veszítette el, de egészségét tönkretette a környezet, lelkét pedig az viselte meg, hogy szabadulása után, 1955-től már nem folytathatta nyelvészi, tanári hivatását. Kitették őt az egyetemről, ezért korábbi egyetemi évfolyamtársa, Jozef Orlovsky alkalmazta őt kiadójánál, lektorként. Dolgozott Pozsonyban a Hydrostavnál is. Senkinek sem beszélt a megpróbáltatásairól. Turczel mint a pozsonyi magyar tanszék vezetője megpróbált közbenjárni az érdekében Šimon Ondrušnál, a bölcsészkar dékánjánál, hogy tegye lehetővé Aranynak a katedrán való elhelyezkedést. Az igazságügyi hivatal azonban elutasította a kérést, mivel Arany akkor még nem volt rehabilitálva, alkalmazását a tanszéken nem tartották „célszerűnek”. Turczel ezután ajánlotta Aranynak, hogy indítsák meg a rehabilitációs eljárást. Arany akkor már súlyos beteg volt, noha a végsőkig bizakodott, hogy rendbej önnek a dolgok. 1956-57-ben a Rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója lett. 516
