Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)

Arany A. Lászlóról szóló írások

KILENCVENÖT ÉVE SZÜLETETT ARANY ADALBERT LÁSZLÓ

Sokat köszönhet neki az intézmény. Nagy érdemeket szerzett a múzeumi anyag osztályozásában, a háború utáni múzeum megnyitásában, az első kiállítás elkészítésében és az önkéntes múzeumi aktivisták megszervezésében. A múzeum mellett honismereti kört alapított, amely segítségére volt a kutatásban, a gyűjtésben és a múzeumi anyag feldolgozásában. Nyelvészként azonban csak a magyar nyelvészek kongresszusán tudott bemutatkozni egy előadással. 1964-től már Rozsnyón élt rokonainál, akik haláláig, 1967-ig gondozták.

Rozsnyó megfeledkezett róla, mint annyi más neves szülöttéről. Sírján kívül nem maradt hátra semmi, ami jelezné szellemi jelenlétét a városban. Rokonai, akiknél életének utolsó hónapjait töltötte, és akik egybegyűjtötték munkáit és hatalmas könyvtárát, talán megőrizték hagyatékát.

A Nyitra melletti Kolonyban az Arany vezette gyűjtés óta sokan megfordultak már ilyen szándékkal, még Kodály is. A falu mégis Aranyt és Putz Évát őrzi emlékezetében, a lagzis könyv pedig fogalommá vált. Sándor Eleonóra írja a könyv utószavában, hogy „ritka az olyan helytörténeti vagy néprajzi munka, amely akkora hatást gyakorolt volna a közösségre, mint À kolonyi lágzi. Egy egész falu identitástudatát, ellenálló képességét erősítette meg, egy egész falut döbbentett rá arra, hogy hagyományai értéket képviselnek, s nemcsak a maga, hanem az egész nemzet számára.”

A falu lakossága és Arany A. László tanítványai, barátai a tudós és pedagógus iránt érzett tiszteletük és emlékezésük jeléül 1993-ban emléktáblát avattak. Nevét jegyzik a szlovák nyelvészeti enciklopédiában, valamint a szlovák és magyar életrajzi lexikonban.

(Megjelent: Új Szó, 2004. november 3.)

517