Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
SZABÓMIHÁLY GIZELLA A beszélés során lejátszódó lélektani folyamatokat7 az alaklélektanra támaszkodva így vázolja: „A beszédélmény során alakzatok (vagy legalább komplexumok) képződnek, azaz egy adott nyilatkozat, mondat, szó mint ellentett jelenik meg szemben a nyelvi tudat potenciális szisztémájával vagy aktuális formájával. A nyilatkozat, szó ekképpen a nyelv ismeretének hátterével megjelenő alakzat. [...] Amennyiben különösképpen kifejező alakzatra (fogalomra, kifejezésre) törekszünk egy bizonyos célzattal (a közlő stílus szabatossága, az esztétikai stílus különössége), erre igen gyakran idegen kifejezéshez folyamodunk. S az éles kontrasztképzés épp a kétnyelvűség elemi megjelenésének alapvető lélektani tényezője. A bilingvális tennészetű elem erősen nyomatékosuló szembeállítás, a legerősebb hatást kiváltó alakzat. ” (13) Az idézethez az alábbiakat tartom fontosnak hozzáfűzni: Arany A. László (strukturalista lévén) megkülönbözteti a nyelvet és a beszédet, s lényegében ugyanazt mondja, amit később U. Weinreich (1953/1974, 7, Lotz Jánost idézve), vagyis hogy minden beszédesemény egy adott nyelvhez tartozik, a nem odatartozó (az idegen) elem ennélfogva erősen elkülönül a környezetétől. S minél „idegenebb”, minél kevésbé integrálódott elemről van szó, annál erősebb az általa kiváltott hatás. Arany A. László példákat nem említ, megfogalmazásából azonban arra lehet következtetni, hogy valójában arról a jelenségről beszél, amit ma kódváltásnak nevezünk. A mai szakirodalomból (pl. Poplack 1988, 220; Romaine 1989, 50—51, 133-137) ismert, milyen nehézségekbe ütközik a gyakorlatban a kódváltás és a kölcsönzés elkülönítése; a tanulmány alaptémája miatt (egy nyelv fonológiai rendszerének megváltozása idegen hatásra) arra következtethetünk, hogy Arany A. László olyan esetekre gondol, amikor az idegen szó megtartja eredeti fonológiai-fonetikai jellegzetességeit - bár közismert, hogy az esetek döntő többségében a kétnyelvű egyén az idegen szó kiejtésekor hanghelyettesítéssel él (vö. Weinreich 1953/1974, 28; Sulán 1963, 7). A fenti idézetből kiderül, hogy Arany A. László az idegen szó választását az egyén kommunikatív céljaival hozza összefüggésbe. Többek között ez az idézet is példázza, hogy Arany A. László az idegen elem használatát az egyén szemszögéből - mint annak egyéni döntését - közelid meg. A mai kétnyelvűségi kutatások viszont feltárták, hogy a kódváltás, a kölcsönzés stb. nem egyéni „önkényen” alapul, hanem egy-egy beszélőközösségben megvannak a maguk szabályai (vö. pl. Poplack 1988), melyekhez - éppen a sikeres kommunikáció érdekében - az egyénnek alkalmazkodnia kell. Arany A. László az idegenszó-használatot stilisztikai értékűnek tartja,8 a stílushatást a kontrasztképzéssel azonosítja. Ezzel lényegében azt a (saussure-i alapú) stílusértelmezést követi, amely szerint a nyelvi elemek saját stílusrétegükön belül semlegesek, (stílus)hatást más rétegbe kerülve fejtenek ki. A szerző szerint az idegen szó ugyanúgy viselkedik, mint a saját (stílus)környezetéből kiemelt s más környezetbe áthelyezett bármely szó, nyelvi elem. Ezzel kapcsolatban talán érdemes idézni azt a ma már közkeletűnek számító nézetet, mely szerint a kétnyelvűek beszédében előforduló kódkeverés és kódváltás az egynyelvűeknél megjelenő stílusváltáshoz (style-shifting) hasonlítható (pl. Romaine 1989, 132); más szer7 Arany A. László sem itt, sem másutt nem tisztázza, hogy a vázolt pszichikai folyamatok a beszélőben vagy a befogadóban (a beszélő vagy a befogadó agyában) játszódnak-e te, úgy tűnik azonban, hogy az elmondottak a kommunikáció mindkét résztvevőjére értendőek. 8 „A kétnyelvűség lényege és fő mozgatója eszerint az aktualizálás-nyomatékosulás, azaz elemeinek igen hatásos, rendhagyó és stilisztikai természetű pozíciója.” (7) 502