Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
ARANY A. LÁSZLÓ CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR NYELVÉSZ MUNKÁSSÁGÁRÓL 1944. In Szlovákiai Magyar Közlemények. 4. kötet. És a Magyar nyelvatlasz munkálatainak tervéről le nem mondó Arany is jelentkezik: Arany A. László: Zpráva o činnosti Maďarskej komisie a členov Maďarského seminára. Carpatica, 1939; Arany A. L: A szlovákiai magyarság néprajza. Pozsony, Szlovákiai Magyar Művelődési Könyvtár 1941; valamint: Arany A. L.: Psychologické základy javov bilingvistických. Fondaments psychologiques des phénomènes bilingvistiques. Linguistica Slovaca, I—II, 1939^10, 39-52) című munkáiban. Azt tervezi, hogy gyűjtőkörének munkáit sorozatban megjelenteti, így a néptől gyűjtött művelődési értékeket közkinccsé kívánta tenni. Idő azonban erre már nem volt, a háború végéig egyedül Putz Éva gyűjtése, a Kolonyi lagzi jelent meg. Kéziratban maradt a tragikus körülmények között elhunyt Putz Évának további nyolc munkája: Nyitravidéki népmesék. Zsére, 1940-41; Nyitravidéki népballadák. Zsére 1940—43 ; A ko lőni fehérhímzés. Pozsony, 1941; A koloni nők téli viselete. Kolon, 1941; Koloni hagyományok és szokások. Kolon, 1941; Kolon nyelvjárásának hangtana. Pozsony, 1940; Adatok Kolon nyelvjárásához. Pozsony, 1941; Nyitravidéki Tájszótár (kb. 10 000 cédula), amelyek Arany közvetlen irányításával készültek. Arany A. László munkásságának méltatásakor, ha röviden, de mégis szólnunk kell az előadás elején említett munkájáról, a Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszeréről. A mű maga kalandos sorsú. A háború közepette készült az első kiadás, és a hadiesemények során a kinyomtatott ívek nagy része megsérült. Mindössze 40 teljes példány maradt. Ma már ennek jó része is elérhetetlen. A hiányt némileg pótolta a Bloomingtonban készült második kiadás. Munkája bevezetőjében ezt mondja: „Nem anyagközlő munkának készült... A fogalommá, törvényszerűséggé tisztítható szerkezeti törvények megmutatása itt a cél, új feldolgozási módszer keresése az inditóok.” (Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere. Pozsony, 1944, 5.) Mint példákra, Ibsenre, Bröndalra, Trubeckojra hivatkozik. Leírja a nyelvi jel ábrázoló, kifejező és felhívó funkcióját, és érdekes példát hoz a kifejező funkcióra a nyelvjárásiasság köréből: „Minden környező község nyelvjárásának van kifejezési sajátsága - írja. - E szerint a sajátság szerint állapítják meg, ki hová való. A nyelvjárásterületet jól ismerő kutató is megállapítja a kifejezés eszközeinek ismeretében a beszélőnek községi hovatartozását... E jelenségek többnyire nélkülözik a jelentéstani, ábrázoló szerepet, tehát nincs fonológiai értékük... Kifejező értékük azonban van, ezért mint másodlagos értékű jelenségek a kifejezés rendszerébe tartoznak.” (I. m. 13-14.) Később ezt írja: „...Kolon nyelvjárása megóvja pl. az archaikus egy-alakú [re (-re)] ragot... A fiatalabb nemzedék azonban már az illeszkedett alakot is használja. így a [-ra] rag egyúttal a kifejezés eszköze s jelzi a beszélőnek nemzedéki vagy művelődési hovatartozását” (I. m. 60). A fentihez hasonló eszmefuttatások jellemzik a munka egészét. Ezek közül nem egy mai tudásunkkal is végiggondolásra vagy továbbgondolásra érdemes. A háború befejezésével a fenti tervek megvalósítása lehetetlenné válik. A kassai kormányprogram szellemének megvalósítása, a magyarság hontalanná nyilvánítása, majd az üldöztetés és a kitelepítések végét vetik a tudományos együttműködésnek, az 1950-től újjáinduló kulturális életnek pedig nem a tudomány művelése az első gondja, hanem a nemzetiségi lét fenntartása, új értelmiség kinevelése, illetve az anyanyelv megőrzése. Az egyébként is megtört életműnek azokat a darabjait találtam meg, amelyek néprajzi természetű és személyes (levelezés) iratok közé keveredtek. A nyelvészeti tárgyú hagyaték holléte még ismeretlen. A börtönévek alatt egy pozsonyi pincében volt, később egy része ta-467
