Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
SÁNDOR ELEONÓRA pi színjátszás egy speciális vállfájaként vizsgálja, nem feledkezik meg arról, hogy a lakodalom egy tágabb rendszernek a része, s a falu szociális-társadalmi struktúrájának a változásai befolyásolják „á lágzi“ mint olyan fejlődését, illetve egyes elemeinek visszafejlődését. A szerző felfogását a struktúra mibenlétéről, fejlődési lehetőségeiről A népi művelődés és népi színjátszás sajátos jelei című fejezetben fejti ki: „Egy-egy művelődési alkatnak, illetve színjátéknak pontosan meghatározott elem- és formagazdagsága van. Ez az elemeiben és összefüggésrendszerében megmásíthatatlan, potenciális rendszer a közösség tulajdona. [... ] Olyan egy ilyen rendszer, mint a nemzeti nyelv, vagy a nyelvek általában. [...] Ez az aránylag csekély elemű és viszonyítottságú rendszer azonban egy-egy egyéni variációban valósul meg, mint ahogy a nyelv is az egyedek beszédében ölt testet. [...] Ilyen rendszert alkot a népi művelődés, s ennek részrendszere, a népi színjáték. Minden népi színjáték egységes színalakzat, alkat, meghatározott elemgazdagsággal és viszonyhálózattal. Az egésznek törvényessége uralkodik rajta. Ha egyetlen eleme, része kihullana, vagy egyetlen elemmel bővülne, megváltozna az egész mint olyan, mert megváltozik az összefüggésrendszer is. Ha a színjátékalakzat elemeiben vagy szerkezetében bővül, esetleg szűkül, s ez a folyamat sajátos öntörvényességének szellemében történik - fejlődésről beszélünk; ellenkező esetben széthullásról.”" Ebből a meghatározásból kiindulva vázolja fel a népi színjátszás, és általában a népköltészet sajátos jegyeit: a szájhagyományozott formákban élést, a behatárolt variabilitást, a közösségben létezést Rámutat a színjátszás szinkretikus jellegére, melyet csak ,,a szöveg, dallam, hangszín, zene, ütem, ritmus, mozdulat, gesztus, továbbá a mimika, mozgásjelleg és irány, az arc- és testjáték, a tánc, a ruha, környezet, stílussajátosságok, előkészületek, a játék színhelye, alkalma, célja, funkciója, a játszók és nézők korának, foglalkozásának, életkörülményeinek és magatartásának mélyebb vizsgálata és a jelenségek összefüggésrendszerének mélyebb vizsgálata” tud érzékeltetni. Felfogása szerint a lakodalom egy összetett, sok elemből összetevődő jel, amely „valami helyett áll”11 12, s funkcióját, funkcióit tulajdonképpen a jelentéssel azonosítja. Felfigyelt arra is, hogy a „lagzi tárgyi kellékei”, tehát a lakodalmi díszek és jelvények, akárcsak a dalok, funkció szempontjából két csoportra oszthatók. Egy részük kizárólag a lakodalmi cselekménysorban bukkanhat fel (pl. a nyoszolyófa, párta, frólyisos rozmaring), így önmagában jel, jelzi a lagzi tényét, informálja a kívülállót arról is, hogy a lagzis események milyen fázisba értek. Más, hétköznapi tárgyak, illetve az egyéb alkalmakkor is énekelhető dalok csak a lakodalom struktúrájába tagolódva kapnak önmagukon túlmutató funkciót, válnak jellé. Az egyik legkiválóbb Bogatirjov-tanítvány, Andrej Melicherčík éppen a lakodalomról írott tanulmányában figyelmeztet arra, hogy bármely dolog vagy jelenség csak egy bizonyos közösség keretein belül funkcionál jelként (pl. a pruszlik bársonyszalagjának szélessége egy 11 Vo. „Existencia folklórneho výtvoru ako takého sa začína až vtedy, keď bol prijatý určitým spoločenstvom, a existuje z neho len to, čo si toto spoločenstvo privlastnilo. (...) Rovnako ako langue je aj folklórne dielo nadosobné a existuje len potencionálne, je to len komplex istých noriem a impulzov, osnova aktuálnej tradície, ktorú prednášajúci oživujú.“ Bogatirjov, Pjotr - Jakobson, Roman: Folklór jako zvláštni forma tvorby. In Kolár, Jirí (red.): Souvislosti tvorby. Praha, 1971, 36-47. 12 A Bogatirjov és Arany által egyaránt használt reprezentatív jeldefinícióról lásd Voight Vilmos: Bevezetés a szemiotikába. Budapest, 1977, 34-35. 454
