Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
UTÓSZÓ ládák című füzete, amely egy mutatványt közölt a Szlovákiai Magyar Közlemények második kötetéül tervezett Nyitra vidéki népballadák gyűjteménye című nagyobb vállalkozásból.“ A kötet megjelenését a kiadó 1944 őszére jelezte, ám a kiadást a háborús események már megakadályozták, s a gyűjtött anyag nagy része a későbbiekben elkallódott. A negyvenes években beindult zoboralji néprajzi és dialektológiai kutatás eredményei tehát sok tekintetben máig ismeretlenek számunkra,9 kéziratban maradt munkák felbukkanására kevés a remény. Ma már a nagyközönség számára a nyomtatásban megjelent dolgozatok is szinte hozzáférhetetlenek, ezért is örvendetes, hogy sor került À kolonyi lágzi újrakiadására. Á kolonyi lágzi értékeire a korabeli olvasók is felfigyeltek. Az Új Szív cikkírója így foglalta össze a könyv fogadtatását és magyarországi sajtóvisszhangját: ,,A mű a szlovákiai magyar könyvpiacon csak most került forgalomba, mert első kiadása elfogyott az idei budapesti könyvnapon. A magyarországi folyóiratok és napilapok bírálata À kolonyi lágzit egyöntetűen az 1944. évi magyar könyvtermés legértékesebb könyvének minősítette. Dicsérte szép és rendkívüli kiállítását, egyszerűségében művészi díszítését, és az év legszebb könyvének ismerte el. Tulajdonképpeni értékét és értelmét azonban a tartalom komolyságában és céljának tiszteletreméltóságában látta. Tartalmában és céljában olyan könyv ez - mondja a bírálat -, amely tanulságul és például szolgál az egész magyarságnak. Putz Éva nem a sallangos magyarkodásnak rózsaszínű szemüvegén nézte a magyar falut, hanem hamisítatlan életvalóságában. Módszereiben utat mutatott a szaktudománynak is. A lakodalmas játékot népi létvalóságában, természetes egységében írta le.” (Új Szív, 1944. december 10.) Hogy az összefoglaló nem túloz, hadd illusztráljam Sinkó Ferenc terjedelmes ismertetésének egy rövid részletével: „A könyv egyáltalán nem az oly gyakran tapasztalt hejretyutyus népieskedés, hanem komoly tanulmány, melynek módszerei és célkitűzései nemcsak tiszteletre méltóak, hanem tanulságosak is. Harmonikusan illeszkedik benne egymás mellé a tudományos analízis, a pontosan lejegyzett és áttekinthetően tálalt anyag. Tipikus kisebbségi problémát kellett megoldani a könyv írójának és összeállítójának. Bármennyire tudományos ugyanis egy könyv a kisebbségi életben, a legszélesebb rétegekhez kell szólnia. A könyv ezt a kérdést úgy oldja meg, hogy magának a lagzinak a menetét eredeti népi beszédmódon, helyi nyelvjárásban adja elő.” (Reggeli Magyarország, 1944. május 21.) A lakodalommal foglalkozó magyar néprajzi irodalom gyakran hivatkozik Á kolonyi lágzi anyagára,10 kevésbé méltatott azonban a gyűjtés módszere és a bevezető tanulmány. Pedig ez a könyv a funkcionalista-strukturalista módszer egyik úttörő vállalkozása a magyar néprajztudományban, s mint a fentiekben már utaltunk rá, nem véletlen, hogy éppen Szlovákiában született meg. A bevezető tanulmány fontos kiegészítője a könyv törzsanyagának. A szinkronikus kutatási módszernek megfelelően a lakodalmi szokások leírása egy viszonylag szűk időmetszetre korlátozódik, az 1940-1942-es évek állapotát mutatja be. Megpróbál kitérni a lakodalmi szertartás valamennyi vetíiletére, beleértve a zenét, a táncot, a viseletét, a színhelyet stb. is. Egységes struktúraként értelmezi az egész lakodalmat, melyben minden mozzanatnak, minden tárgynak, minden résztvevőnek megvan a maga szerepe. Bár a lakodalmat a né-9 Arany A. László Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere (1944) című műve a háborús események miatt alig negyven példányban jelent meg. 10 Legutóbb pl. Bakó Ferenc: Palócföldi lakodalom. Budapest, 1987. 453
