Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
SÁNDOR ELEONÓRA Arany 1937 márciusában kérte az egyetem Magyar és Szlovák Szemináriumának, illetve az Učená spoločnosť Šafárikova (Šafárik Tudományos Társaság) vezetőségének segítségét a szlovákiai magyar nyelvjárások kutatásának megszervezéséhez, amit főleg az egyetem Magyar Szemináriuma hallgatóinak bevonásával akart megvalósítani. Kezdeményezése kedvező fogadtatásra talált, 1937. március 12-én az Učená spoločnosť Šafárikova elnöksége döntött a társaság nyelvtudományi szakosztálya, illetve a Magyar Szeminárium mellett dolgozó magyar bizottság megalakításáról. A bizottság elnöke Ján Bakos, elnökségének tagjai Vladimír Buben, Václav Vážny, Ján Stanislav, Vladimír Šmilauer, Jozef Körinek, František Jančovič és Arany A. László, titkárai Zagiba Ferenc és Vájlok Sándor lettek. A bizottság munkájába az 1937-es év folyamán negyven egyetemi hallgató kapcsolódott be. A gyűjtőmunka szakmai színvonalát voltak hivatottak biztosítani az előkészítő előadások és gyakorlatok, valamint az Arany által összeállított kérdőívek. Az említett intézményeken kívül a kutatásokat anyagilag a Masaryk alapította Slovanský ústav (Szláv Intézet) speciális részlege, a Zbor pro výskum Slovenska a Podkaipatské Rusi (Kárpátalja- és Szlovákia-kutató Csoport) támogatta. A bizottság fennállásának egy éve alatt 11 ezer koronát meghaladó összeget osztottak ki ösztöndíjként a kutatásba bevont hallgatók között. Az ígéretesen induló munkát félbeszakította a bécsi döntés után kialakult államhatár-változás: a kutatócsoport tagjainak túlnyomó része magyar állampolgár lett, magyarországi egyetemeken folytatta tanulmányait. Arany a háború alatt is Pozsonyban maradt, továbbra is itt dolgozott, és a megfogyatkozott magyarság szellemi életének egyik vezéregyénisége lett. Aktívan bekapcsolódott az újjáéledő Szlovákiai Magyar Közművelődési Egyesület (SZMKE) munkájába, s immár az egyesület támogatásával folytatta dialektológiai és néprajzi kutatásait, elsősorban a Zobor vidéki falvakban. Hogy az új helyzetben a Szlovákiában maradt értelmiség figyelme éppen a Nyitra vidéki falvak felé fordult, természetes, hiszen egyedül ezen a területen maradt egy viszonylag kompakt magyar lakosságú településcsoport.6 Nagyobb számú magyar kisebbség élt még Pozsonyban és környékén, valamint négy kelet-szlovákiai községben; a szórványokkal együtt számukat hatvan-hatvanöt ezerre becsülik.7 8 Ebbe a hosszú távúra tervezett kutatómunkába kapcsolódott be Putz Éva (1922-1943). Putz Éva a pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett 1940-ben Arany tanítványaként, s a tanárához fűződő szoros barátsága fordította az akkor már medikushallgató fiatal lány figyelmét a néprajzi kutatás felé. 1940 és 1943 között többször töltött hosszabb-rövidebb időt Arany — „á tánár“ , ahogy Kolonban emlegetik - társaságában Kolonban, Zsérén és más falvakban, gyűjtötte a lakodalmi szokásokat, részt vett több lakodalomban, s ezen túl foglalkozott népdal- és dialektológiai gyűjtéssel is. Nyelvjáráskutató munkájának csak egy töredéke maradt fenn kéziratban. Megjelent viszont nyomtatásban 1944-ben a Nyitra vidéki népbal-6 Arany A. László: A szlovákiai magyarság néprajza. In Turczel Lajos (szerk.): Ének az éjben. Szlovákiai magyar írók 1939-1945. Bratislava, Madách, 1986, 277-289. 7 Turczel Lajos: Tanulmányok és emlékezések. 53-54. 8 Putz Eva: Nyitra vidéki népballadák. Pozsony, 1944. Fehér László balladáját a 66 éves Benc Luca éneke szerint Putz Éva jegyezte le Zsérén 1941. február 16-án. A füzet belső borítóján található a kiadó tájékoztatója: „A Nyitra vidéki népballadák gyűjteménye Putz Éva, Arany László és Kovács Gergely gyűjtésében a Szlovákiai Magyar Közlemények 2. köteteként jelenik meg. Megjelenik 1944 őszén.” Arany egy kéziratos feljegyzése szerint az általa tervezett sorozat további kötetei lettek volna: Magyar népnyelvi szövegek, Nyitra vidéki magyar ház, Nyitra vidéki kézimunkák. 452
