Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
ARANY A. LÁSZLÓ Ez a műdal az emyedő középosztály, a pusztuló középbirtokos osztály lelkét tükrözi, és azt is az 1849 utáni érzésvilág árnyékában. Ezért túlteng benne a reménytelen lemondás hangja. A népdal ellenben és a népdalnak új szeretete nem egyéb, mint visszahatás ez ellen a lankadó életkedv ellen, az örökös céltalan búsulás és halálvágy ellen: új élni akarás. A lankasztó népies műdalnak lágy, epedő mollmelódiái és aprózó, csicsergő dűrmelódiái helyett a népdal az ősi hagyományokban, a nép körében fennmaradt keményebb, monumentálisabb hangot csendíti meg. A dal, az ének, a ritmus az ember legbensőbb lényegének egyik első megnyilatkozása. A dal a legmélyebb faji emlékezetnek, a nemzeti kikristályosodásnak ősi alakja és egyszersmind a szoros, az általános nemzeti összetartozásnak és összetartásnak hatalmas nevelője. Akik egyesülnek a dalnak, a ritmusnak mély emberségében, az emberi fájdalom és öröm legbelsőbb formájában, azok könnyen egymásra találnak, bárhol kerüljenek is össze, akár Bodokon, akár Prágában, akár Nižný Tfebánban. Egymásra találnak úgy, mint az a maroknyi 28-as ezredbeli magyar baka abban a vaskos könyvvé duzzadt füzetben, amelybe dallal rótta bele mindegyik a maga fájdalmát és örömét, hogy a dal végén odaírhassa: „írtam egy szomorú estén, Zadni Trebáňban 1938 július tizenharmadikán”, vagy „Emlékül írtam Bene Jánosnak egy szomorú téli reggelen Berounban”. Hatalmas lélekalakító ereje van a dalnak, és ennek épp magyar szempontból van nagy jelentősége. Azért nem volna szabad előfordulnia annak, hogy magyar gyermekek szülei lenézik a magyar népdalt, és ezt a lenézést gyermekeikbe is belenevelik; nem volna szabad előfordulnia annak, hogy az énektanítással szülők és példájukra a gyermekek elégedetlenkedjenek ilyenformán: „a tanár úr mindig csak népdalt tanít”. A dal éppen úgy a lélek kifejezője, mint a nyelv. Aki lekicsinyli a magyar népdalt, az rendesen nyelvében is távol áll az igaz magyar kifejezéstől. Az ilyennek nyelve rendesen tele van idegenszerűségekkel, idegen szavakkal, magyar szókincse szegényes és silány, mert nincs kapcsolata az erőteljes népi nyelvvel. Ne nézzük le, ne kicsinyeljük a magyar népdalt! Hiszen azt, hogy a művelt népek egyáltalában elismerik, hogy van magyar zene, azt, hogy elismerik, hogy az a magyar zene egyenlő értékű bármely más művelt nép zenéjével és azt, hogy a magyar zene alkotásai a nemzetközi zenei műveltség legszebb kincsei közt foglalhatnak helyet: ezt mind a magyar népi zene legújabb feltárásának lehet köszönnünk. Bartók és Kodály voltak azok, akik az ő magas tudományos műveltségükkel felfegyverkezve elmerültek a falu népének zenei világába, és az ott talált gazdag anyag felhasználásával megszólaltatták az igazi eredeti magyar zenét. Ezt a zenét ismerte el az egész művelt világ magyarnak. Az az őseredetiség, amely ebben a zenében megnyilatkozik, tette világszerte ismertté és ünnepeltté e két nagy zeneművészünket. Márpedig ők mind a ketten a legsajátosabban magyar népi forrásokból merítettek. Mindez határozottan amellett szól, hogy igyekezzünk ízlésünket a zenében ebben az irányban fejleszteni, és a magunk, de különösen az ifjú nemzedék lelkében ennek az új, igaz magyar zenei iránynak megkedvelését elősegíteni. Hogy a falu magyar népe a maga lelkére ismer ezekben a zenei alkotásokban, azt bizonyítja az is, hogy például Kodály művei már igen sokfelé elterjedtek a nép körében is. Ez természetes, mert ez a zene a hagyományos magyar zenei törvénynek, az ősi népzene szabályainak szellemében készült. Az ilyen zene nem rontja meg a magyar nép zenei érzékét. Ellenben a városi kedvelt álmagyar, magyarkodó, de idegen szellemű zene feltétlenül ízlésrontóan hat. Hány nevelőnknek, tanítónknak rontotta meg jó magyar zenei érzékét a helytelen iskolai énektanítás és az úgynevezett magyar nóta. 260
