Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)

Arany A. László művei

MAGYARSÁG, NÉPDAL ÉS NÉPVISELET Ezek falura kerülve kötelességüknek tartják, hogy a falu műveltségét és természetesen ze­nei műveltségét is magasabb színvonalra emeljék. Legalacsonyabb foknak tekintik a falusi népdalt, legmagasabbnak a klasszikus zenét. Erőltetik, úgy, ahogy évtizedeken keresztül előttük is történt, a többszólamú karéneket, de általában nem érnek el vele eredményt, mert ez az éneklési mód ellenkezik a hagyományos magyar énekléssel. Térjenek tehát vissza tanítóink a magyar népdal alapjára. Tanítsák a városi iskolákban a Bartók és Kodály feldolgozta dalokat. A nem hozzá értő és nem eléggé erős magyar szelle­mű elemek akadékoskodásával ne törődjenek. A falusi iskolákban addig is, míg megjelen­nek a megfelelő gyűjtemények, elegendő, ha a tanítók átveszik a néptől az ő eredeti éneke­iket. Rendesen elég gazdag anyagot kapnak ezzel és közte elég olyat, amit bele lehet illesz­teni az énektanítás rendszerébe, és a tanítási anyag keretében be lehet gyakorolni. Vigyáz­zunk, hogy a magunk nemzetközi szellemű zenei műveltségével és zenei ízlésével ne vál­toztassunk önkényesen a népdalon, mert ez csak a népdal megrontására vezet. Énekeltessük a népdalt az eredeti népi szöveggel és népi nyelven, ez is szorosan hozzátartozik a népdal művészi szerkezetéhez. Különösen vigyáznia kell a tanítónak a dalok eredeti cifrázatainak (a melizmáknak) megőrzésére, ezek is hozzátartoznak a népdal ősi és sokszor kiveszőben le­vő művészi elemeihez. Az énekszöveg eredeti alakjában való pontos megtartásával kifejezi az iskola a népnyelv megbecsülését anélkül, hogy ezzel veszélyeztetné az irodalmi beszéd­­stílus tanítását. Egyébiránt az irodalmi nyelv és kiejtés erőszakolásával kár siettetni az erő­teljes, egészséges népnyelv pusztulását. Irtja ezt úgyis lassan, de biztosan a mai kor egyfor­maságra törekvése. Nem volna értéktelen az énektanításban más népek, különösen a rokon népek népdalainak bemutatása sem. Természetes, hogy helye van annak is, hogy a magasabb művészet értékesebb műdalaiból is megtanítsunk alkalom szerint néhányat. Az énektanítás­sal kapcsolatban fel kell eleveníteni a népi játékokat és táncokat is. Igen sokszor ott élnek ezek a falusi gyermekek körében. A nevelőknek ezeket természetesen ismerniük kell. 2. Elismeréssel kell megállapítanunk, és új, jobb időkjeiének tekintenünk azt, hogy vannak a magyar népi gondolatnak lelkes hívei, és elsősorban vannak a magyar népdalnak lelkes mű­velői és terjesztői. Ezek belevitték a magyar népdal értékének tudatát a városi magyarságba, híveket, becsülést szereztek a magyar népdalnak. A városi magyar közönség rideg magatar­tása megtört, és lassanként elismeri a magyar népdal sajátos szépségét és művészi értékét. Ez az elismerés azonban még nem teljes. Különösen akkor nem, ha a közönség olyan elő­adást hallgat meg, amely népdalok egész sorozatából áll. Az egyes dalokat örömmel és gyö­nyörűséggel hallgatja meg a közönség, de az előadás végén, mikor az egészre visszapillant­va próbálja értékelni az előadást, valami hiányosság érzete fogja el. Ügy érzi, mintha a nép­dalok minden szépsége mellett az előadásban mutatkozott volna valami hiány. A magyar népdalnak megvan a maga sajátos szerkezeti jellege. Ebből a jellegből a ke­vésbé avatott gyakorlat egységes előadásbeli stílust fejlesztett, amely mint szokványos min­ta általánosan elterjedt. A magyar népdal azonban a Kodály—Bartók megállapította alapvető sajátságok keretein belül zenei változatokban igen gazdag. Ez a változatokban való gazdag­ság legnagyobb éppen a peremövezeteken lakó magyarság körében. Itt a magyarság sajátos helyzete miatt fokozottabb mértékben őrizte meg minden szellemi és anyagi műveltsége ha­gyományos sajátságait. Egyszersmind azonban ezeken a területeken a magyarság más né­pekkel való érintkezésben más, idegen, számára új és zenéjében, dalaiban értékesíthető ele­261

Next

/
Oldalképek
Tartalom