Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
ARANY A. LÁSZLÓ A fonéma-állományban a magyar irodalmi nyelv és Kolon nyelvjárása mégis mássalhangzós jellegű. Teljesen más képet kapnánk azonban, ha a fonéma-állománynak funkciós kihasználását vizsgálnánk. Itt azt tapasztalnánk, hogy a magyar nyelvnek jellegzetes sajátsága a magánhangzók nagyfokú kihasználása. A magánhangzók állományának szegénységét tehát teljes mértékben kiegyensúlyozza a magánhangzóknak nagyfokú funkció-megterhelése.142 143 F) A PROZÓDIKUS SAJÁTSÁGOK 1. A szótagalkotó elem A disztinktív prozódikus sajátság szorosan összefügg a szótaggal. A szótag fonémáinak egy része a prozódikus sajátság szempontjából irreleváns, de legalább egy fonéma (a nyelv szerkezeti uralkodó jellege szerint esetleg több is) a prozódikus sajátság hordozója, vagyis szótagalkotó. A különféle nyelvekben a magánhangzókon kívül a mássalhangzók, továbbá magánhangzós és mássalhangzós fonémacsoportok is alkotnak szótagot. A magyar irodalmi nyelvben és Kolon nyelvjárásában csak a magánhangzós fonémák képezhetnek szótagot, tehát a szótagképzó' elem mindig monofonématikus és magánhangzós.A hosszú szótagalkotó magánhangzós fonémákat sem tekinthetjük két magánhangzó polifonématikus összetételének, illetőleg kettőzött magánhangzónak. A 68. lapon vázoltuk a finn nyelv hosszú magánhangzóinak jellegét, s megállapítottuk, hogy a finn nyelv hosszú magánhangzóit mindig ketté osztja a morféma-határ. A finn nyelv magánhangzóinak és mássalhangzóinak hosszúsága tehát aritmetikus jelegű, s így a hosszú szótagképző elem még további két kisebb egységre bomlik, a morára. A finn nyelv tehát prozódikus szempontból morás nyelv. A magyarban azonban a prozódikus egység, a prozodéma egyezik a szótaggal, s ezért a hosszú magánhangzós fonémákat a magyarban oszthatatlan prozódikus egységnek kell tekintenünk. A magyarban a rövid és hosszú szótagképző fonémák ellentét-viszonya mindig privativ. A korrelativ sajátság hordozója mindig a hosszú magánhangzó. A hosszúság azonban intenzitási tényező. Mivel a magyarban az intenzitás sehol sem lép fel disztinktív tényezőként (a szó142 Tolnai Vilmos szerint a magánhangzóknak és mássalhangzóknak előfordulási aránya a magyar nyelvben 41:59-hez, ami szerinte megfelel a francia nyelv arányszámának. A francia nyelv magánhangzó-állománya ugyanakkor aránytalanul gazdagabb a magyar nyelv magánhangzó-állományánál. A francia nyelv 15 magánhangzót és 19 mássalhangzót számlál. A magánhangzók és mássalhangzók aránya tehát 84:100. A magyar nyelv 30:100 állományi arányszámot mutat, és Tolnai szerint az előfordulások aránya ugyanakkor 41:59. A finn nyelvben a magánhangzók előfordulása 51%-os arányt ér el. Vb. TOLNAI V, A nyelvek szépségéről, MNy XVII, 28. 143 Természetesen az emfatikus stílusban ellentétes igyekvés valósul meg, s ez a legnagyobbfokú rendkívülisítést célozza. Ezért e stílusban a mássalhangzó is lehet szótagképző. Azonban még itt is inkább csak a legzüngésebb és a folyékony mássalhangzókat avatja a stílus leginkább szótagképzővé. Pl.: \prr, hm] stb. Ritkábbak a réshangok: [pszt. s) stb. Vo. GOMBOCZ, Történeti Nyelvtan, 49. A rendkíviilisítés fogalmához vő. Sborníki po teórii poetičeskogo jazyka II, Peterburg, 1917, és külön Viktor ŠKLOVSKIJ, Umenie ako postup, Bakoš fordjtásában a Teória literatúry című gyűjteményes kiadványban, Tmava, 1941,53. A szláv nyelvekben pl. a csehben és a szlovákban a magánhangzókon kívül szótagalkotó az [/, r\ zöngés mássalhangzó is. Pl.: [krk] ’nyak’, [tik] törő’. 184
