Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE A nyelvnek véges és meghatározott mennyiségű jelöltje és jelölője van. A beszédnek rengeteg változatú jelölője és jelöltje lehet. A nyelvalkat tehát mindkét irányban szabályok és normák rendszere, amely részrendszerekre (nyelvtani, jelentéstani kategóriákra) oszlik. Ezek részrendszerek egymással összefüggnek, egymást kiegészítik, kiegyensúlyozzák. Ez az összetett többdimenziós nyelvi rendszer kötött és véges mennyiségével is lehetővé teszi a végtelen árnyalatú beszédtartalmaknak kifejezését, sőt a végtelen kiejtésbeli árnyalást is. A kötött rendszertani alap a végtelen változatok mellett is biztosítja a formai és tartalmi megértését, és a nyelvi közlés biztonságát. Természetesen a nyelv jelölő és jelölt rendszerének kötött mennyiségi és minőségi egysége különbözik a beszédnek majdnem végtelen változatú jelölő és jelölt állományától. A kötött és véges mennyiségű nyelv szavainak jelölt rendszerét kutató tudományt jelentéstannak nevezzük, a jelölők rendszerét kutató tudományt pedig fonológiának. Fonédkának a beszéd jelölőit kutató tudományt nevezzük." B) A NYELV ALKATI JELLEGE A modern tudományos szemlélet lényegét az egyes tudományágakban az alkati, szerkezed szemlélet jelenti. Központi fogalma az egésznek (alkat, komplex) uralkodó helyzete (dominanciája). Minden életjelenség egész-jellegű. Az egész (az alkati, vagy komplexív jellegű jelenség) belül gazdagon tagolt, a részegészek pedig, valamint az elemek, törvényszerűen viszonyítottak. Az egész nem a részjelenségek halmazata,13 14 hanem törvényszerűen viszonyított szerkezet, és mint ilyen pontosan meghatárolt. Belsőleg ugyan gazdagon tagolt, de benne a belső részegészek és elemek állandó törvényszerű viszony szerint helyezkednek el éppúgy, mint a szerves organizmusban. Az elemek és a részegészek mennyiségükben és minőségükben nem változtathatók tetszés szerint. Mindezért az egésznek, mint olyannak, sajátos tulajdonságai vannak. E tulajdonságokat nem magyarázhatjuk meg az elemekből és részegészekből, mert e tulajdonságok az elemeknek és a részegészeknek egységes belső viszonyítottságából adódnak. Az egésznek tüneményileg (fenomenálisan) és szerepszerűen (funkcionálisan) uralkodó (domináns) helyzete van. 13 A fonológiai szakkifejezések meghatározását lásd Projet de terminologie phonologique standardisée, TCLP 4, 309 és kk. Vb. még NOVÁK Ľudovít, K základným otázkam štrukturálnej jazykovedy, Turc. SV. Martin 1937, különnyomat a Sborník Matice slovenskej XV, 1937, I. számából. A fonetika és fonológia viszonyához, vö. BÜHLER K., Phonetik und Phonologie, TCLP4, 22, és LAZ1CZIUS megjegyzéseit Die Scheidung langue - parole in der Lautforschung, proceedings of the 111 Int. Congress of Phonetic Sciences, Ghent 1939, 13-23, és Általános nyelvészet 70. A kérdés funkcionális szempontú tárgyalását lásd még A. W. DE GROOT, Phonologie und Phonetik als Funktionswissenschaften, TCLP 4, 116. E kérdést gazdag kritikai irodalom tárgyalja. A kritikai taglalások kiinduló pontja többnyire TRUBETZKOY- nak a Grundzüge Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszereű idézett munkájában található szövegezése. A kérdés irodalmát TRNKA Boh. Összegezi, O současném stavu bádání ve fonologii című tanulmányában (Slovo a slovesnosť VI, 1940, 164 és köv.) Trnka kritikai összegzését azzal a megállapítással végzi, hogy a fonétika és fonológia viszonyát a kutatás iránya szabja meg. Ha a kutatás a fonáciős formától az elvont törvényszerűség felé halad, úgy a kutatás a fonológia tárgykörében mozog: ha az elvont törvényszerűségből indulunk ki és a konkrét fonáciős forma felé haladunk, a fonétikában vagyunk. A kutatásnak ezt a két irányát Trnka szerint is meg kell különböztetnünk, s fogalmilag is meg kell jelölnünk. 14 VÖ. BRÖNDAL, Linguistic structurale, 10; BURKAMP Wilhelm, Die Struktur der Ganzheiten, Berlin 1929, 37, 53. Az alkati szemléletnek lélektani vonatkozásait lásd Koplexqualitäten Gestalten und Gefühle herausgegeben von Felix KRUEGER, Neue psychologische Studien, München 1926. 115
