Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
ARANY A. LÁSZLÓ A nyelv fogalmán nem szabad az általános emberi beszédkészséget, a beszélő képességet, a legtágabb értelemben vett nyelvi tényt (langage) értenünk.10 11 Nem érthetjük rajta az egyéni nyelvi megnyilatkozást, a beszédet, a beszédaktust sem (parole). A beszéd egyéni színezetű, változó és csak fonációs megvalósítása, pillanatnyi megnyilatkozása, testetöltése egy-egy nemzeti, vagy szociálisan általános érvényű, viszonylagosan állandó belső jelrendszernek, a tulajdonképpeni nyelvnek (langue). Ez a meghatározott közösségtől elfogadott, egyénfölötti, viszonylagosan állandó jelrendszer (nyelvalkat) ott van a nyelvközösség minden egyedének tudatában, és csakis ez a belső rendszer teszi lehetővé a konkrét egyedi beszéd-megnyilvánulást, a végtelen sokaságú beszédaktust, vagyis a beszédet, a beszélgetést. A nyelv, a nyelvi alkat (langue), vagyis a közösségi érvényű viszonylagosan állandó potenciális jelrendszer nélkül nem lenne lehetséges a beszéd. Igaz, a nyelvnek mint potenciális jelrendszernek létjogosultságot viszont csak az a tény ad, hogy lehetőé teszi a konkrét beszédet. Más szóval: az állandó potenciális jelrendszernek létjogosultságot csak az esetenkénti megvalósítás ad. A nyelv általános, társadalmi érvényű, és mint ilyen viszonylagosan állandó. A beszéd egyéni megtestesítése a nyelv belső rendszerének, és mint ilyent sok egyéni járulékosság színezheti. Az egyéni variációért, az estelegességek lehetőségéért kell gyakorlatilag megkülönböztetnünk a beszédet (parole) az állandó jellegű nyelvtől (langue). Ugyanakkor azonban tudjuk, hogy a nyelv és beszéd kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást, elválaszthatatlanok s lényegükben egy és ugyanazon tüneménynek, jelenségnek szorosan kapcsolatos, alárendelt viszonyú két (belső és külső) arculatát képezik.11 Minden nyelvi tény (a nyelv és a beszéd) a jelölőnek (signifiant, Bezeichnende) és a jelöltnek (signifié, Bezeichnete) viszonyából, vonatkoztatottságából adódik, és elszakíthatatlan egységet képez. A beszédben ajelölt mindig a konkrét tárgyi közlés, a tartalom. Értelme, vagyis tartalma csak egész befejezett közlésnek van. Ezzel szemben a nyelvben ajelölt nem egyéb mint elvont törvényszerűség, szabály. Ez a szabály lehet szintaktikai, vonzattani, alaktani vagy szótani. A nyelvben tehát a jelölt sem egyéb elvont törvényszerűségnél, fogalmi szerkezetnél, képletnél. A beszéd jelöltje, a konkrét egyedi jelentése mindig függvénye a nyelv megfelelő fogalmi képletének. A beszéd jelölője mindig a konkréten áramló hangsor, a fizikailag érzékelhető jelenség. A nyelv jelölője azonban megint csak törvényszerűségekből áll. Ezek szerint a szabályok szerint rendezzük a nyelvi valóság hang jelenségeit jelentéshordozó szerkezeti egységekké.12 Mindezt a szóra vonatkoztatva megállapíthatjuk, hogy a szónak van egy külső része: a jelölő vagy név, és egy belső része: ajelölt vagy fogalom. 10 Vb. LAZICZIUS, Általános nyelvészet 12. A nyelv és beszéd fogalmának helytelen használatáról lásd TRUBETZKOY F. N., Über eine neue Kritik des Phonembergriffes, Archiv für gesamte Phonetik, Erste Abteilung: Archiv für vergleichende Phonetik, Band I, Heft 3, 129-153. E fogalmak sajátos használatára lásd KÖRINEK J. M., Einige Betrachtungen über Sprache und Sprechen, TCLP 6, 23-29. Nézeteinek helyesbítését Körinek csehül közölte; lásd KÖRINEK J. M., O jazykovém vývoji, Časopis pro moderní filológii XXVIII, č. 4., 1942. 11 Vo. TRUBETZKOY, Grundzüge, 5; LAZICZIUS, Általános nyelvészet 59. Nem kívánunk itt foglalkozni az írott nyelv rendszerével, amely a beszélt nyelvnek mellérendelt rendszere. E kérdéshez lásd VACHEK J., Zum Problem der geschriebenen Sprache, TCLP 8. 94. ZOLNAI Béla, A látható nyelv, Budapest 1926 12 Vo. TRUBETZKOY, Grundzüge 6, és LAZICZIUS, Általános nyelvészet 56. 114
