Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai 1918 előtt A gyógyforrásokhoz kapcsolódó fürdó'élet csak Pöstyénben tudott várost teremteni, de a Magas Tátra hegyvidéki levegője még erre sem volt képes, csak kiránduló és gyógyító telepek sorát élteti Tátrafüred környékén. Némi városi szerepkört betöltő városoknak minősítik a szerényebb történelmi múlttal és építészeti emlékkel bíró kis központokat (Liptószentmiklós, Turócszentmárton, Trencsén, Rimaszombat, Ipolyság, Nagytapolcsány, Privigye, Németpróna, Nyitrabánya, Alsókubin, Námesztó, Tresztena, Csaca). Vásárvárosfélének minősítik Vágújhely, Aranyosmarót, Pelsőc városait és a két utóbbi típushoz egyaránt sorolható Füleket. Medenceközpontnak nevezhető Rózsahegy, Zólyom, Losonc, Hágóalja városnak Zsolna. A sokoldalú városi élet magasabb színvonalát képviseli Besztercebánya és Eperjes. Csak egy igazi város található a Felvidéken, mégpedig Kassa, mert könyvük írásakor még úgy látszott, hogy Pozsony szerepe egyre kisebb Bécs árnyékában, különben is a Kisalföldhöz tartozott évszázadok óta, nem a Felvidékhez. Igazi vásárváros Kassa mellett Nyitra és Léva a ma Szlovákiához tartozó területen, de a vásárvárosi rangot csak éppen megközelítő Homonna, Varannó és Nagymihály is közéjük tartozik. Ez utóbbi három várost a szerzőpáros már nem is az eddig tárgyalt Északnyugat-Felvidékhez, hanem Északkelet-Felvidékhez sorolja. Mindezekből következik, hogy a dualizmus korának nagy léptékű változásai hátrányosan érintették a Felvidéket, de az új lehetőségek föltárása és megvalósítása, az alkalmazkodás az új körülményekhez már a történelmi Magyarország összeomlása után, egy új állam keretében merült föl mint megoldásra váró feladat. 34
