Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai a kereső népesség összetétele szerint részt a bányászat szerepe csökkent, és a korábbi nemesércek helyett a vasérc és a szén kitermelése nőtt meg, másrészt a feldolgozóipar eltolódott a fogyasztási termékek (textilipar, élelmiszeripar) előállítása felé. Az új technológiai eljárásoknak köszönhetően megjelent a nehézipar. Viszont ezek az új folyamatok területileg más tájakon következtek be. A könnyű- és az élelmiszeripar még megjelent minőségi termékekkel az északi városokban, de jórészt már belső szükségleteket elégített ki. A kor nagy fontosságú ágazata, a nehézipar azonban már elsősorban a Salgótarján-Ózd-Diósgyőr települések sávjában jelent meg (Vuics 1998). Ugyanezeknek a folyamatoknak a következtében Pozsony kezdte elveszíteni központi szerepét Bécs és Budapest megerősödése miatt, Kassához képest egyre fontosabb város lett Miskolc mint kereskedelmi és pénzügyi központ (Gál 1998). A felvidéki városok háttérbeszorulásáról, a 19. századi modernizációból való kimaradásáról szól részletesen Bulla Béla és Mendöl Tibor is már a második világháború után írt és 1947-ben megjelent közös klaszszikus művükben (1999, 257-263. p.). Mivel egy város épületei magukon hordozzák megépítésük idejének életmódját, életszínvonalát, már a városképek épített műtárgyai alapján megállapíthatjuk, hogy a felvidéki városok többségében a műemléki házak és terek a 14. és a 18. század közötti korok anyagi és szellemi emlékeit őrzik. Már a barokk építészeti elemek is csak a délebben fekvő városokban jelennek meg, ahol a török kiűzése utáni korok gazdasági-szellemi föllendülése új, nagyobb, a kor igényeit jobban kiszolgáló épületekben is kifejeződött. Csoportosításukban a felvidéki városok többségét az elcsendesedett, vagy visszafejlődött városok közé sorolják (Szakolca, Korpona, Holies, Miava, Kisszeben, Bártfa). Ide tartoznak a Szepesség városai is (Késmárk, Leibic, Szepesbéla, Podolin, Lubló, Szepesolaszi, Szepesváralja, Lőcse), kivéve a vasúti csomópont miatt nekilendülő fejlődésű Poprádot. A kis területen csoportosuló sok kis város közül egy sem tudott kiemelkedő központtá válni, Lőcsét is csak megyeszékhely funkciója emelte ki a többi közül. Ezeknek a városoknak a virágzása a sziléziai (Szakolca, Holies) és a lengyelországi kereskedelemhez kötődött (szepesi városok). A bányavárosok többségét fejlődésben megrekedtnek minősítik (Újbánya, Gölnicbánya, Szomolnok, Breznóbánya, Dobsina, Körmöcbánya, Rozsnyó, Igló). Libetbánya, Bakabánya községekké váltak, Selmecbánya hanyatlásához az ércvagyon kimerülésén túl az is hozzájárult, hogy a csehszlovák uralomváltás elől elmenekített bányászati és erdészeti főiskola szellemi vonzását nem tudták pótolni. 33
