Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

Az első szlovákiai magyar koncepciós per

Azonban a vádlottak sem ültek tétlenül. Akik szabadlábon védekeztek, vi­szonylag nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, mint Arany és börtönben rabos­kodó társai. Míg ez utóbbi csoport érdekében a családtagok, a szabadlábon levők érdekében egész közösségek vállaltak szolidaritást, és igazolták ártatlan­ságukat a legfelsőbb fórumok vagy az ügyészség előtt. Július végén Varró István érdekében felesége (?), dr. Varró Margit556 Budapestről kegyelmi kérelemmel fordult Klement Gottwald köztársasági elnökhöz. „Beneš-ellenes mozgalmat indítottak, bűnük csak annyi, hogy az akkor működő Észak Szava lapban írtak egy cikket, de teljesen kommunista szellemben a magyarok védelmére.” Arra kér­te Gottwaldot, „vegye figyelembe, azt is, hogy ezek a fiúk már 1946-ban segítőtár­sai akartak lenni a sovinizmus elleni harcban a most kialakult kormánynak”.557 Gömöry György özvegy édesanyja szintén Gottwaldhoz esedezett kegyelmi kérelmével 1949. október 26-án. A levélben kérte a fizikai végkimerültség szé­lén álló fia felmentését a vád alól. Gömöry Éva szerint a látogatások során csak két perc az engedélyezett társalgási idő.558 Több szabadlábon lévő pap esetében - például Szécsi Gyula, Csáji János, Horony András, Páczer Sándor, Kovács Gyula - viszont az aktuális és volt szol­gálati helyük közigazgatási és pártszervei, de a Nemzeti Front akciós bizottsá­gai is hivatalos nyilatkozatokban igazolták megbízhatóságukat és lojalitásukat a „népi demokrácia” iránt.559 Közben pedig teltek-múltak a hetek, hónapok, és továbbra is folyt az idegek harca. Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt, hét hónap vajúdás után, 1949. december 20-án tört meg a jég. Ekkor készült el a módosított vádirat Hentz és társai ügyében. A vádirat kézhezvétele után az Állambíróság 1949. december 22-én telefonon utasította a területileg illetékes járásbíróságokat, hogy adják át az idézést a vádlottaknak a december 28-ra meghirdetett tárgyalásra.560 A tár­gyalás reggel 9 órakor kezdődött Pozsonyban a Kertész utcai Igazságügyi Pa­556 Varró István a források szerint nőtlen volt. Budapesten jegyesével élt együtt. Feltételezzük, hogy jegyese a megfogalmazott kegyelmi kérvény nagyobb hatása miatt adta ki magát feleség­ként dr. Varró Margitnak. 557 ŠA B.f. Štátny súd Bratislava, Or III 83/49 Zoltán Hentz a spol.; dr. Varró Margit, Budapest, Nagymező utca 1. szám alatti lakos 1949. 7. 22-én kelt levele. 558 §A B.f. Štátny súd Bratislava, Or III 83/49 Zoltán Hentz a spol.; Povereníctvo spravodlivosti, č. 16383/1949/III/3, Bratislava, 27.12.1949. 559 ŠA B.f. Štátny súd Bratislava, Or III 83/49 Zoltán Hentz a spol.; a legtöbb esetben a nagyobb hatás elérése miatt a helyi lakosság aláírásaival csatlakozott a nyilatkozatokhoz, igazolásokhoz. 560 ŠA B.f. Štátny súd Bratislava, Or III 83/49 Zoltán Hentz a spol.; az Állambíróság utasítása, s. n. 1949.12. 22. 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom