Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
Az első szlovákiai magyar koncepciós per
lotában. A korlátozott nyilvánosság részvétele mellett zajlott háromnapos per tárgyalásán dr. Artúr Šimko, az Állambíróság elnökhelyettese elnökölt. A négytagú szenátust dr. Tibor Gallo, dr. Ladislav Gallo őrnagy és a két népbíró, Alojz Županič és Alojz Štuk alkotta. Az írnoki feladatokat a tárgyalás során dr. Edita Ribánska látta el, az államügyészséget pedig Ondrej Újhelyi képviselte. Maga a tárgyalás Aranyék szempontjából egy váratlan fordulattal kezdődött. Az elnöklő bíró javaslatára olyan döntés született, amely szerint a Hentz és társai (Pst III 166/49) és a Bokor és társai (Pst 268/49) vádirat alapján öszszevonják a két ügy tárgyalását, mivel mindkét esetben tartalmilag azonos volt a vád. Ezek után így összesen, 26 + 6 vádlott ellen folyt a tárgyalás. A vádlottak padján ülőket dr. Balogh-Dénes Árpád, dr. Július Palovič, dr. Telek Béla, dr. Steiner János és dr. Mária Čikvanová védőügyvédek képviselték.561 Lipcsey Gyula későbbi visszaemlékezése szerint dr. Balogh-Dénes Árpád hivatalból kirendelt ügyvédként látta el a védelmet.562 38. kép. Balogh-Dénes Árpád Balogh, Lipcsey szerint, Rákosi szlovákiai megbízottja volt, ami nem bizonyított, de nem szabad szó nélkül elhaladni a mellett a tény mellett, hogy Balogh-Dénes Árpád 1945-1946-ban a szlovák Állambiztonsági Hivatal mellett jelentős szereppel bírt a népbíráskodások felügyelésében.563 561 ŠA B.f. Štátny súd Bratislava, Or III 83/49 Zoltán Hentz a spot; Or III 83/49/151 Zápisnica napísaná v dňoch 28-30.12.1949 na Štátnom súde v Bratislave o hlavnom pojednávaní v trestnej veci proti Zoltán Hentz a spot 562 A Hét, a Csemadok magazinja, Nyár ’97, 10-11.; Keresni és tisztelni az igazságot - interjú Lipcsey Gyulával. 565 Medvecký Matej: Za červené Slovensko, i. m. 28-29. 192