Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
Az első szlovákiai magyar koncepciós per
dett Rašla kérésének, aki nekilátott a vádirat átdolgozásának. A dolgok változása több szálon kezdett el futni. Meglepő, de a vádirat elkészítésekor három papot (két katolikust és egy reformátust) az állambiztonsági gyanúsításhoz képest már meg sem vádoltak. Ám, mint a történet további részletei bizonyítják, a pártállam végtelen jóindulatának megvolt az ára. Összességében a pártvezetésnek és az állambiztonságnak az volt az érdeke, hogy saját erejét fitogtatva sakkban tartsa, fegyelmezze a katolikus egyház papjait. Nem volt szüksége a katolikus klérus közül kikerülő mártírokra. Elég volt a megfélemlítés és az időhúzás. Ehhez megvoltak az eszközei, és szükség szerint alkalmazta is őket az ŠtB. Utaltunk a Záreczky és Lestár elleni vád elejtésére. Az ŠtB és persze Rašla is jól tudták, miért tették azt. Ahogy elhagyták a Kerületi Bíróság fogdáját, mindkettőjüket letartóztatták, és kétéves kényszermunkára hurcolták el Illavára.553 Záreczkyt a Pozsonyi Kerületi Nemzeti Bizottság 1949. május 19-én kiadott határozata alapján vitték kényszermunkára az illavai munkatáborba.554 Matkovčík június 26-án számolt be írásban Okáli belügyi megbízottnak Záreczky elhurcolásáról.555 A másik két szabadon bocsátott vádlott további sorsáról nincs információnk. Balázs esetében nem kizárt, hogy a felfüggesztésben lévő korábbi népbírósági büntetését figyelembe véve szintén munkatáborba hurcolták. 553 Hetényi Varga Károly: Papi sorsok, i. m. 162. Dr. Lestár Mihály. 554 A ÚPN, V-1004/19 Zárecký Štefan; KNV Bratislava, č. 765/1949-III/5, Bratislava, 19.5.1949. 555 A ÚPN V-1004/19 Zárecký Štefan; č. 100-409/01-21/6-1949, Bratislava, 26.6.1949. 190