Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Petőcz Kálmán-Sándor Eleonóra-Tóth Károly milyen módszerei vannak a jogértelmezésnek. A terjedelmes 3. cikk az államnyelvtörvényben szereplő fogalmak definícióját adja meg. Ez normális körülmények között a törvény része kellene, hogy legyen. Olyan fogalmakat is definiálnak az alapelvek, amelyek teljesen egyértelműek, így ebben a kontextusban szinte komikusán hatnak (pl. posta, hangosbeszélő, alapszabály), illetve amelyek tartalmát más törvények már meghatározták. Van olyan eset is, amikor a dokumentum a törvény elfogadása után kialakult vitára reagál: leszögezi, hogy a sírkő, sírtábla nem minősül emlékoszlopnak vagy emlékműnek, azaz nem vonatkoznak rá az államnyelvtörvény előírásai. Ebbe a kategóriába sorolható az a megállapítás is, miszerint nem sorolandó az egészségügyi ellátást biztosító intézmények közé a mentőszolgálat telefonügyelete. Tisztázzák az alapelvek a „hivatali érintkezés” fogalmát, ami a kisebbségi nyelvhasználati törvényből hiányzik: eszerint a hivatali érintkezésbe beleértendő a posta, a katonaság, rendőrség, egyéb fegyveres testületek, tűzoltóság tagjaival folytatott kommunikáció is. A 4. cikk a hivatali nyelvhasználat szabályait részletezi. Megismétli a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény előírásait, a fentebbiekkel összhangban leszögezve (ami a kisebbségi nyelvhasználati törvény szövegéből nem következik egyértelműen), hogy a 20 százalékos küszöböt elérő községekben a nyelvhasználati jog vonatkozik a fegyveres testületek és tűzoltóság tagjaival való kommunikációra is. (Ez a megfogalmazás előnyös a kisebbségeknek, de nincs összhangban nemcsak az államnyelvről szóló, hanem a rendőrségről és a hadseregről szóló törvénnyel sem.) írásban azonban csak a közigazgatási szervekhez lehet fordulni. Az kisebbségi nyelvi karta 10. cikkére hivatkozva az Alapelvek megengedi a szóbeli kisebbségi nyelvhasználatot a hivatali érintkezésben ott is, ahol a kisebbség arányszáma nem éri el a húsz százalékot, amennyiben nincs jelen harmadik személy, aki ezzel nem ért egyet. A „belső hivatalos érintkezés” nyelve a fegyveres testületeknél, beleértve a községi rendőrséget is, kizárólagosan az államnyelv. Amennyiben a hivatalos személy olyan ügyféllel kerül kapcsolatba, aki nem ismeri az államnyelvet, használhatja az adott egyéb nyelvet, feltéve, hogy nem olyan személy hivatkozik az államnyelv nem ismeretére, akinek számára annak ismeretét törvény írja elő (itt az Alapelvek feltehetően más hivatalos személyekre utal). Az 5. cikk az államnyelvtörvény földrajzi nevekkel foglalkozó előírásait „puhítja". Eszerint a földrajzi nevek államnyelven való használatának kötelezettsége nem vonatkozik a kisebbségi tankönyvekre, a kisebbségi nyelvű rádió- és televízió-műsorokra, sajtóra, emléktáblákra. Kisebbségi nyelvi kontextusban nem kötelező az idegen államok területén található földrajzi objektumok szlovák nyelvben bevett megnevezésének használata sem. Ugyanakkor - természetesen - továbbra is hatályos a kartográfiai törvény 18. és 23. paragrafusa, amely szabálysértésnek minősíti a kartográfiai hivatal által jóvá nem hagyott földrajzi nevek használatát a szakmai művekben és a médiában. Az államnyelvtörvény ugyan a földrajzi nevekkel foglalkozó 3a paragrafusában utal arra, hogy ebben a kontextusban /ex speciálisnak minősül a kisebbségi nyelvtörvény, illetve a községek kisebbségi nyelve megnevezéséről szóló törvény, ezek a jogszabályok azonban nem foglalkoznak sem a médiával, sem az emléktáblákkal. Úgy tűnik tehát, hogy az Alapelvek ez esetben is úgy nyújt egy, a kisebbségek számára kedvező értelmezést, hogy annak nincs meg a törvényi alapja. Az oktatással foglalkozó 6. cikk az államnyelvtörvény 4. paragrafusában foglaltakhoz képest nem tartalmaz jelentős eltéréseket. Pontosítja, hogy a pedagógiai dokumentáció vezetését az államnyelvtörvény betar54
