Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Államnyelvtörvény
Pontok az államnyelvtörvény módosításához mind az egyéb dokumentációt államnyelven is kell vezetni. Ez rendkívüli többletmunkát jelent majd a pedagógusok számára (megfelelő arányos jutalmazás nélkül), miközben gyakorlati nehézségek is felléphetnek. Pl. a magyar nyelv és irodalom órára való felkészülést szlovákul is kellene készíteni, ha teljesen konzekvensen alkalmaznánk a törvényt. A másik embertelen rendelkezés a személyzet és a beteg (kliens) viszonyát rendező 8. paragrafus 4. bekezdése. Eszerint „(4)... A nemzeti kisebbséghez tartozó beteg vagy ügyfél használhatja az anyanyelvét a személyzettel való érintkezésében azokban az intézményekben, amelyek olyan településeken találhatóak, ahol a hivatalos érintkezésben a külön rendelet alapján használható a nemzeti kisebbség nyelve. A személyzet tagjai nem kötelesek ismerni a nemzeti kisebbség nyelvét.” Az a tény, hogy az állam a humanitárius szempontokat alárendeli ideológiai szempontoknak, egyedülálló egész Európában. Emellett az egészségűéi ellátást a hivatalos érintkezés szférájába sorolja a törvény, ami egyrészt nem logikus, másrészt indokolatlan mértékben korlátozza az alkotmány 34. cikkében rögzített kisebbségi jogokat. 5. Az eddig érvényes nyelvtörvényhez képest egy pozitív elmozdulás tapasztalható (nyilvánvalóan az EBESZ és az Európa Tanács nyomására). Körzeti vagy helyi rádióadást a nemzeti kisebbségek nyelvén is lehet közvetíteni, beleértve az élő műsorokat. Eddig olyan megkötéssel lehetett csak helyi vagy körzeti rádiót vagy tévét működtetni, hogy minden műsornak szlovákul is el kellet hangoznia. Helyi tévék esetében ez megoldható volt feliratozással (élő adás kizárva), rádiót viszont ilyen feltételekkel működtetni nem lehetett. 6. Általánosságban elmondható, hogy a nyelvtörvény a nemzetállam filozófiájából indul ki: egy államalkotó nemzet, egy államnyelv, amely elsőbbséget élvez minden egyéb nyelvvel szemben stb. Ez nyilvánvalóan ellentétes a magyar kisebbség elképzelésével, amely nem kíván másodrendű vagy másodrangú állampolgári szerepet elfogadni. A kormányzat képviselői szerint a törvény nem érinti a kisebbségi nyelvek használatát, ezt azonban maga a törvény szövege cáfolja, mert az 1. § 4. bek. szerint: „Amennyiben ez a törvény másképpen nem rendelkezik, a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok nyelvhasználatát külön rendeletek szabályozzák.” Tehát a beterjesztő, az eredeti nyelvtörvénnyel ellentétben, már nem is titkolja, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot is érinteni kívánja. A megoldás egy olyan törvény lehetne talán, amely átfogóan rendezné a nyelvhasználatot (úgy, mint Finnországban pl.). A vegyes lakosságú vidékeken a teljes kétnyelvűség lenne a legcélszerűbb megoldás, mert ekkor sem a magyarok, sem a szlovákok nem panaszkodhatnának „nyelvi diszkriminációra". Ehhez viszont kellő anyagi fedezetet, humán erőforrást, szakmai feltételeket és technikai felszereltséget kellene biztosítania az államnak, és egyenlő igyekezettel, aktív hozzáállással kellene támogatnia mind a többségi, mind a kisebbségi nyelvek ápolását, és a nyelvhasználatra vonatkozó szabályrendszer betartását. Ugyanis míg a szlovák nyelv („államnyelv”) használatát aktívan kívánja támogatni az állam, ráadásul szankciók nyomása alatt, a kisebbségi nyelvek használatát inkább csak megengedi, és nem támogatja aktívan, nem is kívánja szankcionálni az erre vonatkozó jogszabályok betartását. Megjegyzendő még, hogy az egyik kisebbségi nyelvet (a cseh nyelvet) a törvény gyakorlatilag az államnyelv szintjére emeli (miközben ugye az egész törvény filozófiája abból indul ki, hogy „egy államban csak egy államnyelv lehet”), így a kisebbségi nyelvek egymás közti viszonya is egyenlőtlen. Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Somorja, 2009. július 13. 366
