Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 közötti időszakban mában került elfogadásra. „Végső, 1926-os formájában a nyelvi rendelet a nyelvtörvény kifejezetten szűkítő koncepcióját jelentette.” (Petráé 2009, 204. p.) A jogszabály elfogadása a német kisebbség réséről heves ellenkezést váltott ki. A másik fontos végrehajtó jogszabályt 1928-ban fogadta el a csehszlovák kormány, s ez a megyei és járási szervekben szabályozta a nyelvhasználatot. Végső soron azonban mindkét kormányrendeletről megállapítható, hogy „sajnos nem szolgált alapul a nyelvtörvény lényegesebb szabályozásához." (Petráé 2009, 208. p.) 2.3.1. Az állam- és hivatalos nyelv A nyelvtörvény, a kisebbségi szerződés 7. cikkelye (4) bekezdéséből kiindulva meghatározza a köztársaság hivatalos és államnyelvét. A törvény előkészítése és elfogadása idején a legnagyobb ellentéteket az gerjesztette, a „hivatalos nyelv” vagy az „államnyelv” kifejezés kerüljön-e a szövegbe. „Egyes politikai pártok a csehszlovák nyelv »államnyelvvé« nyilvánításának nagy jelentőséget tulajdonítottak, határozottabban nagyobbat, mint az ebből eredő előjogok valóban fontos megállapításának.” (Petráé 2009, 313. p.) Az állam- és hivatalos nyelv kiváltságos pozíciója a törvény 1. §-a szerint a „csehszlovák nyelvet” illeti meg. A „csehszlovák nyelv” fogalmát a nyelvtörvény vezeti be, hogy ezzel is hangsúlyozza a nemzetállami egység elvét. Gyönyör József kitér rá, az alkotmánybizottság „célszerűnek tartotta, hogy azt a nyelvet, amelyet a köztársaság »államalkotó nemzete« beszél, a jog területén közös elnevezéssel illessék, jóllehet a valóságban »ugyanannak a nyelvnek két megnyilvánulási formájáról van szó, a csehről és a szlovákról«”. (Gyönyör 1994, 99. p.) A „csehszlovák nyelv” konstrukció a cseh és szlovák nyelv egyenrangúságát egy mesterséges foga lom leple alatt kívánta biztosítani, ami a gyakorlatban annyit jelentett, a cseh nyelvű szöveg ugyanúgy csehszlovák, mint a szlovák nyelvű. Csatlakozhatunk tehát Gyönyör József álláspontjához, mely szerint „a bizottság a hivatalos nyelv egységes fogalmának kialakításával nem akart valamiféle új fogalmat alkotni, csupán közös megjelölést használ”. (Gyönyör 1994, 99. p.) Ez az intézkedés elsősorban a német kisebbség körében váltott ki nemtetszést, hiszen a valóságban (a két nemzeti közösség nagysága alapján) kisebbséginek számító szlovák nyelvet ezzel a német fölé emelték. A „csehszlovák nyelv" kérdésének jogi szabályozását a nyelvtörvény 4. §-a tartalmazza, amely gyakorlatilag két körzetre osztja a Csehszlovák Köztársaságot: az 1918. október 28. előtt a birodalmi tanácsban képviselt királyságokhoz és országokhoz vagy a porosz királysághoz tartozó területeken rendszerint cseh, Szlovákiában (a korabeli magyar nyelvhasználat szerint: Szlovenszkóban vagy Szlovenszkón) rendszerint szlovák a hivatali nyelvhasználat (a „hivataloskodás”2 nyelve). 2. A „hivatali nyelvhasználat” terén a nyelvtörvény nem tett különbséget belső és külső kommunikáció között, mindazonáltal „tekintettel arra, hogy az 1. § az ügyintézést csehszlovák nyelven általánosan szabályozta, a 2. § pedig csupán a külső ügyintézésre vonatkozóan határozott meg kivételeket, a hivatalok, bíróságok, vállalatok stb. belső hivatali nyelvhasználata kizárólag csehszlovák nyelven folyt. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozott az önkormányzatra, ami teljesen eltérően volt szabályozva a törvény más paragrafusaiban”. (Petrás 2009, 313. p.) 29
