Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Fiala-Butora János szabályok. Feltehetően e szervek alkalmazottaival történő minden kommunikáció hivatali nyelvhasználatnak számít. Az államnyelvtörvény definíciója ugyanakkor szélesebb, mint a kisebbségi nyelvtörvényé. Ez utóbbi nem vonatkozik az egyéb közigazgatási szervekre, az általuk, az állami szervek és a törvény által létrehozott jogi személyekre. Ilyeneknek számítanak például az egyetemek, a szakmai kamarák, a Szociális Biztosító, az Állami Lakásfejlesztési Alap, további állami ügynökségek és alapok, és számos más szervezet. Lényeges különbség, hogy míg az államnyelvtörvény minden szervre vonatkozik, a kisebbségi nyelvtörvény csak azokra, amelyeknek székhelye a nyelvküszöb feletti településeken van. A 8 megyei székhely közül egyikben sem éri el a kisebbségek aránya a 20%-ot, és a körzeti székhelyek közül is csak némelyikben. Mivel az állami hivatalok székhelye általában a körzeti és megyei székhelyeken van, a kisebbségi hivatali nyelvhasználat ilyen esetben nem biztosított, a törvény nem veszi figyelembe, hogy magában a körzetben számos kisebbségek által lakott település van. Például a lévai, losonci, nyitrai, nagykürtösi, nagyrőcei, nagymihályi, tőketerebesi körzetek lakosságának a magyar kisebbség 25-40%-át teszi ki, de a körzeti székhelyen kevesebb mint 20%-át, ezért az állami hivatalokban a kisebbségi nyelv nem használható. Az új népszámlálás alapján valószínűleg a vágsellyei és a szenei körzetben élők is erre a sorsra jutnak. A megye székhelye azért is lényeges kérdés, mert ha első fokon biztosított is a kisebbségi nyelv használata, másodfokon már kötelező a szlovák használata, hiszen nincs megyei hivatal, ahol lehetne kisebbségi nyelvet használni. A kisebbségi nyelvtörvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely alapján a kisebbségi nyelven elkezdett eljárásokat a további szinteken ezen a nyelven lehetne folytatni. Emiatt azonban a polgárok szempontjából célszerű az elsőfokú eljárásban is szlovákul eljárni, hiszen annak befejezése után úgyis minden iratot szlovákra kell lefordítaniuk, ha fellebbezni akarnak. A fentiekből látszik, hogy a kisebbségi nyelvhasználat egyik sajátossága, hogy nagyon széttöredezett. Csak bizonyos hivatalok előtt van lehetőség a kisebbségi nyelv használatára, ráadásul ezek köre időnként változik. A munkaügyi hivatalra például jelenleg mindkét nyelvtörvény vonatkozik, a Szociális Biztosítóra csak az államnyelvtörvény, az egészségügyi biztosítóra egyik sem. Az átlagpolgár számára ez teljesen áttekinthetetlen helyzetet eredményez, hiszen ha ismerné a törvényt, sem tudná, hogy melyik hivatal melyik csoportba tartozik, melyik például az „állami szerv által alapított jogi személy” vagy az „egyéb közigazgatási szerv”. Az átlagpolgár tehát már az eljárás előtt kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen nem tudja, van-e joga a szerv előtt magyarul eljárni. Ennek ellenére, ha például kétnyelvű formanyomtatványt szeretne kitölteni, vagy magyar fordítást is szeretne a hivatal döntéséből, azt külön kérnie kell, nem elég a ráutaló magatartás, például a magyar nyelv használata az eljárás során (kivételt képez, ha az eljárás magyar nyelvű beadvánnyal indul). Ez teljességgel figyelmen kívül hagyja a gyakorlati szempontokat. A polgárok a hivatalokba általában ügyeiket intézni járnak, a hivataloknál sokkal kevésbé tájékozottak jogaikról. Ha a hivatal egynyelvű nyomtatványokat tesz csak ki a polcra, az ügyfélnek nincs oka arra gondolni, hogy külön kérvényezve akár kétnyelvű nyomtatványt is kitölthet. Az egyik lényeges különbség a két nyelvtörvény megközelítése között az, hogy míg az államnyelvtörvényben a hivatal és alkalmazottainak kötelessége az államnyelvű 254
