Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A nyelvi jogok és a nemzeti egyenlőség nyeit. S nemcsak az állam hivatalnokaival szemben kell képesnek lennie arra, hogy pontosan eljárjon ügyében, hanem olyan magánszemélyekkel és jogi személyekkel szemben is, akiknek, illetve akik képviselőinek anyanyelve a hivatalok nyelve. Az állam egyes polgárai anyanyelvét teljesen vagy legalábbis részlegesen kiszorítja a hivatalos használatból. Tehát nem használhatja ott, ahol az államhatalommal érintkezik, miközben más polgárok élhetnek ezzel a lehetőséggel. A szabály abban az esetben is érvényes, ha az adott állampolgár állami hivatalban szeretne állást vállalni. Úgy versenyez más jelentkezőkkel, hogy az ő anyanyelvükön kommunikálva kell neki jobbnak lennie. Közben saját anyanyelvének ismerete nem szerepel feltételként, sőt előnyt sem jelent az állás betöltésénél. Még az olyan településeken, régiókban sem, ahol pedig nagy számban élnek olyan polgárok, akik anyanyelve azonos a jelentkezőével. Hasonló kérdés vethető fel a hivatalossá tett nyelv egyéb megjelenési formáival kapcsolatban is. Ilyen például a bíróságok előtti nyelvhasználat kérdése. Ezért állítható, hogy mind a hivatalok nyelvhasználata, mind pedig a bíróságok előtti nyelvhasználat felveti a szólásszabadság kérdését.7 Abban az értelemben mindenképpen, hogy az állam polgára használhatja-e anyanyelvét az állami hivatalokkal szemben, avagy köteles-e az állam által megszabott nyelvet használni. Továbbá, az állam által preferált nyelv hatással van a társadalmi élet számos területére, nyilvánvalóan előnyösebb helyzetbe hozva a hivatalosan is használható nyelvet a hivatal falain kívül is.8 A modern államnak nyilvánvalóan szüksége van hivatalos nyelvre. A több hivatalos nyelvvel szemben felvethető első ellenérv ezért úgy hangzik, hogy egy államnak nem lehet korlátlan számú hivatalos nyelve. Például annak okán szükséges leszögezni ezt a tényt, mert az adott állam polgárai anyanyelveinek száma magas lehet, hiszen bevándorlók is polgárai lehetnek. A másik ellenérv úgy hangzik, hogy egy államnak csak egy hivatalos nyelve lehet. Az indoklásokat persze újabb érvekkel is kiegészítik. A második ellenérvet például azzal az állítással, hogy a kiválasztott nyelv fejezi ki az állam szellemi egységét. Minden egyéb megoldás veszélyezteti az államot, hiszen megosztja a benne élőket.9 Ugyanakkor létezhetnek más válaszok is. Az egyik szerint egy államnak legfeljebb két hivatalos nyelve lehet.10 Az állítás mellett felsorakoztatott érvek szintén technikai jellegűek. Ugyanakkor az érv egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat a konkrét eseteket, ahol kettőnél több hivatalos nyelv létezik, és ez nem jelent megoldhatatlan problémát.11 A különbségeket az állam képessége magyarázza az adott jog biztosítására. Ami pedig a társadalom képességére épül. 7. Ferdinand de Varennes: Language, minorities and Human Rights. Hague-Boston-London, Martinus Nishof Publishers, 1996, 42^13. p. 8. Kontra Mikós Töve Skutnabb-Kangasra hivatkozva nyelvi genocídiumnak nevezi azt a törekvést, hogy egy nyelvet elpusztítsanak. Különbözik a fizikai genocídiumtól, mivel „a nyelvek eltűnése, vagy elpusztulása ugyanis nem feltétlenül jár együtt beszélőik elpusztításával, kiirtásával”. Kontra Miklós: A nyelvi genocídium fogalma és mai magyarországi megvalósulásai/magvalósításai. In: Az emberi jogok és nyelvek. Szerk.: Andrássy György és Vögl Márk. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, 2010, 30. p. 9. Will Kymlicka: Multicultural Citizenship. Oxford, Clarendon Press, 1995, 184-185. p 10. Lásd Brian Walker: Plural Cultures, Contested Territories: A Critique of Kymlicka. Canadian Journal of Political Science, Vol. XXX, No. 2, June, 1997, 228. p. 11. Finnország, Svájc, Kanada, Spanyolország stb. A sor hosszú, és a konkrét megoldások is sokfélék. 19
