Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Öllös László A bevándorlók esetében az állam általában képtelen e jog biztosítására. Ám ők maguk cserélték fel az egyik államot a másikra. Más az őshonos kisebbségek esete. Amint jeleztük, náluk nem elég nyelvi jogaik teljesítésének mértékéül az állam ebbéli kötelességét mértékül szabni. Ha ugyanis az államok morális lényegét a polgárai akaratából eredeztetjük, akkor megkapjuk e kötelesség mértékét, ami a polgárainak az a képessége, hogy az állam alkotmányos intézményrendszerét használva éljenek ebbéli lehetőségeikkel. Tehát a nyelvi jogok határai az érintett polgárok és az általuk alkotott csoportok képességei és adottságai mentén vonhatók meg. Az államnak az intézményes lehetőséget kell biztosítania. Azaz lehetővé teszi polgárainak anyanyelvűk használatát intézményeiben. A polgárok élhetnek vele azon a színvonalon, amelyen közösségük biztosítani képes az anyanyelv használatát az intézmények révén. Tehát nemcsak az a lehetőség létezik, hogy az állam egész területén bírjon hivatalos státussal több, például két nyelv, hanem ha valamelyiket nem beszélik mindenütt, akkor kisebb egységekben, például egyes területi egységekben vagy valamiképpen megszabott földrajzi egységben, sőt akár egyes településeken is lehetséges ilyen státusa.12 Az elképzeléssel szemben felvethető, hogy a többek által beszélt nyelv nagyobb súllyal lesz jelen az adott állam hivatalos nyelvhasználatában, mint a kisebb nyelvek. Tehát ez az elv nem eredményez nyelvi egyenlőséget, következésképpen jogegyenlőséget sem. Annyi nyilvánvaló, hogy lesznek különbségek a legnagyobb és a kisebb nyelvek használati szintje között, csakhogy nem az államhatalom korlátozásának okán. Nem az államhatalom dönt, hanem polgárai döntik el, hogy hányán kívánják használni az adott nyelvet, és milyen mértékben szeretnék fejleszteni azt. E döntésnek következménye, hogy az érintettek milyen szinten képesek az állami intézmények nyelvévé tenni anyanyelvűket. Más emberi jogoknál is megjelennek hasonló különbségek. A szólás szabadsága sem jelenti egyben minden nézet azonos társadalmi súlyát. A jog azonban megadja azt a lehetőséget, hogy az egyének éljenek vele azon a szinten, amelyre képesek. A nyelv hivatalos használatánál az államnak az érintettek igénye mentén lehetőséget kell biztosítania az intézményi változásokra, valamint az általa kialakított pozíciók elfoglalására. Továbbá a szükséges ismeretek elsajátítására, szakértelem megszerzésére is. Az adott nyelv hivatalos intézményesülésének mértéke ebben az esetben függ főként attól, s nem mástól, hogy mennyire képesek élni vele az adott nyelvet használók. Nyilvánvalóan más szinten intézményesül az a nyelv, amelyet néhány ezren, és más szinten az, amelyet több százezren beszélnek. Másként, amelynek használói közös településeken, régiókban élnek, mint a szórványban élőké. Ezek a különbségek tehát nem az államhatalom korlátozó intézkedéseiből fakadnak. Említést kell tennünk azokról a kivételes helyzetekről, amelyekben indokolt egyesek támogatása azon a szinten túl is, melynek elérésére saját maguk képesek. Tehát a pozitív diszkrimináció iránti igény mögé is felsorakoztathatóak argumentumok. Ebben az esetben azonban újabb feltételeknek kell teljesülniük. 12. Ezzel a kérdésével foglalkozik a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája kapcsán Kovács Péter: A nemzetközi jog és kisebbségvédelem című művében (Budapest, Osiris Kiadó, 1996, 63-67. p.). 20
