Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A szlovákiai magyar helységnevek hivatalos és tankönyvi használatát érintő változások... 2.2. Az első (cseh)szlovákiai hivatalos névadás: az 1927-es statisztikai lexikonban közölt nevek Az első világháború után megalakult Csehszlovákiában 1920-ban fogadták el a településnevek használatát szabályozó törvényt. Eszerint a belügyminisztérium minden település számára „csehszlovák" nevet állapított meg; az olyan települések számára azonban, amelyekben a kisebbségi állampolgárok számaránya meghaladta a 20%-ot, kisebbségi nyelvű helységnevet is jóváhagyhatott. 1921-ben alakult meg az az állandó szakértői bizottság, amely Szlovákia területére nézve állapította meg a hivatalos helységneveket. A kérdéssel foglalkozó M. Majtán szerint (1998, 12. p.) a bizottság abból a helységnévjegyzékből dolgozott, amelyet B. Haluzický Lipszky (1808) és Niederle (1919)4 településlexikonjai alapján állított össze. A hivatalos névformákat tartalmazó településlexikont több kötetben publikálta a statisztikai hivatal, a szlovákiai helységeket tartalmazó III. kötet 1927-ben jelent meg (Štatistický lexikon 1927). Majtán a szlovák névforma megállapításának folyamatát vázolta, valószínű azonban, hogy a magyar nevek esetében is e két munkára, elsősorban a Lipszky-féle Repertóriumra támaszkodott a bizottság. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a magyar nevek tipikusan előtaghiányosak - még olyan esetben is, amikor a megkülönböztető előtag a törzskönyvezés előtt, így már az 1863-as (még nem hivatalos) helynévtárból adatolható -, valamint az összetett magyar településnevek döntően vagy kötőjelesek, vagy a szlovák minta szerint külön vannak írva, pl. Bátor-Keszi, Lögér-Patony, Duna- Szerdahely, Csiliz Radvány.5 A Lipszky-féle lexikon használatát valószínűleg a szerző szlovák származása és ebből következő nyelvtudása indokolhatta. Saját könyvének bevezetőjében Majtán is azt írja, hogy a szócikkekben elsősorban az első 1773-as összeírás (Lexicon 1773), valamint a Lipszky- és a Korabinsky-féle lexikonok (Lipszky 1808; Korabinsky 1786) adatait használta, ugyanis „e két szerző szlovák származása alapján feltételezhető, hogy a szlovák neveket aránylag jól és grafikailag is megfelelően, az egyéb forrásoktól eltérően kevésbé deformált formában közlik” (Majtán 1998, 12. p.). Mindez azonban egyúttal azt jelenti, hogy a magyar településnevek esetében a 20. század elején az egy évszázaddal korábbról adatolt névformákat (az akkori helyesírással) tették hivatalossá. A (cseh)szlovák hivatalos névadás során tehát elsősorban a történetiség elve érvényesült, a homonim alakok „kiszűrése” sem a szlovák, sem a magyar (vagy más) nevek esetében sem merült fel.6 A Majtán által felsorolt szakértők és bizottsági tagok között nem volt magyar, s bár erre vonatkozólag nem tudtam adatot találni, a magyar hivatalos helynévformák megállapításakor valószínűleg a helyieket nem kérdezték meg, s magyar szakértők sem működtek közre. 4. Az első kiadás 1903-ban, a második 1906-ban jelent meg, Majtán nem utal rá, hogy melyiket használták a jegyzék összeállítói. 5. A Csiliz Radvány azért érdekes forma, mert Lipszkynél Radvány formában szerepel, a Csilizradvány írásmód a 19. század közepétől adatolható. A „kivételes” írásmódú nevek közé tartozik Királyrév is, amelyet az 1927-es jegyzék (szintén Lipszky után) így közöl. 6. Az egy település - egy név elv valójában a szlovák hivatalos névadásban sohasem érvényesült, ma is számos, azonos nevű település létezik Szlovákiában, ilyen pl. a Biskupice, Lehota, Dúbrava. 151
