Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Mrva Marianna-Szilvássy Tímea Összegzés A kutatás eredményei egyértelműen rámutatnak, hogy ha a nyelvhasználatot átfogóan akarjuk elemezni, elsősorban különbséget kell tennünk az írásos és a szóbeli nyelvhasználat között. A magyarlakta településeken két magyar magyarul szól egymáshoz: legyen szó hivatalról, egészségügyi intézményről, önkormányzati ülésről vagy egyházi szertartásról. Ha viszont valaki szlovákul szólal meg, a képviselő, hivatali dolgozó, egészségügyi alkalmazott szlovákra vált és alkalmazkodik az ügyfélhez. Az ide vonatkozó kérdésekből ugyanis egyértelműen az derül ki, hogy az önkormányzati hivatal vagy egészségügyi intézmény dolgozói olyan nyelven kommunikálnak az ügyféllel, ahogy az megszólal. Az írásos kommunikációt tekintve már egészen mást látunk: a táblákról és feliratokról gyakran lemarad a magyar felirat a magyar többségű településeken is, a magyar lakos a magyar hivatalnokhoz szlovák beadványt nyújt be, a belső használatú dokumentumokat az önkormányzatok automatikusan csak szlovákul írják, az információk magyar fordítására úgymond nincs kapacitás. A pénzügyi vonzat természetesen reális ok lehet főleg a kisebb településeken, ám emellett nem elhanyagolható a lakossági igény hiánya, az alkalmazkodás, beletörődés. Optimistán nézve a helyzetet viszont talán remélhetjük, hogy a kutatás némileg felhívta a figyelmet a nyelvhasználat terén nem kiaknázott lehetőségekre, és a legközelebbi alkalomkor talán nem „felejtődik le” a magyar felirat a táblákról, esetleg a hivatali dolgozó megemlíti a magyar lakosnak, hogy beadványát írhatja magyar nyelven is, hisz joga van hozzá. 116
