L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

4. A menekültek fogadása és elhelyezése

A menekültek fogadása és elhelyezése menekültcsoport érkezett, mint ahogy az Pozsony esetében is történt. Mivel az elő­zetes újsághírek egy szál ruhában elmenekült erdélyiekről szóltak, a helyiek nem számítottak a menekültek magukkal hozott háziállataira, amelyek között baromfi, sertés és marha egyaránt akadt. így a menekültek élelemmel való ellátásán túl a háziállatainak elhelyezése külön kihívást jelentett e város, de más vidéki megye­­székhelyek hatóságai számára is. Emiatt a problémák megoldásáig a menekültek holmijukkal és háziállataikkal együtt a pályaudvaron, a vonatban várakoztak. Az alábbi tudósítás egy ilyen váratlan szerelvény érkezéséről ad hírt, s fentebb leírt problémákon túl az erdélyiek pozsonyi elhelyezésével kapcsolatos konkrét tervek is megismerhetőek belőle. Az újságcikkben említést tesznek a belügymi­niszter rendelkezésére a vármegyének és a városnak átutalt pénzbeli segélyről is: Tegnap egy újabb vonat érkezett Pozsonyba azokkal az erdélyi menekültekkel, akiket a kormány városunkba utalt. Napról-napra növekszik tehát azoknak a száma, akik­nek elhelyezéséről és ellátásáról Pozsony városának kell gondoskodnia, ami természe­tesen nem csekély gondot okoz a városi hatóságnak, de a feladat olyan, hogy megkell oldani, s hisszük is, hogy legyőzik az összes nehézségeket s a kezdet kellemetlenségein átesve, az aljas ellenség elől elmenekült erdélyi honfitársaink meleg otthont fognak találni az ősi koronázó városban. A menekültek elhelyezésével foglalkozó bizottság tegnap délután helyszíni szemlét tartott azokon a helyeken, amelyeket a menekül­tek állandó elhelyezésére rendeztek be. A helyszíni szemlén részt vettek Kumlik Tódor másodpolgármester, Engyeli Jenő, az idegenforgalmi bizottság elnöke, ifi. Angelmayer Károly, Arkauer István, Duschnitz Jakab, Langer Alajos, Magen Jakab és Wiener La­jos városi törvényhatósági biz. tagok, Eberth Vilmos, Szalay Jenő, az Izabella Háziipar egyesület igazgatója és Meixner Károly, az idegenforgalmi bizottság jegyzője. A menekülteket a régi főgimnáziumi épületben, a régi evang. kórházépületben, a Stein-féle sörfőzőben (Grösslingu., nincs üzemben), az áll. munkásközvetítő intézet szállóján, a Jótékonysági Füzérke termében helyezik el. Az első három épületben már el is foglalták a menekült családok a részükre megjelölt szobákat. Egy-egy családnak rendesen külön szoba vagy legalább deszkákkal elválasztott rész jut, ahol azok - akik bútort is hoztak magukkal - azt is elhelyez­hetik. A régi főgimnázium termeiben már egészen berendezett kis lakások vannak. A hatóság intézkedésére most dolgoznak a még el nem foglalt helyiségek kimeszelésén, takarításán, hogy a menekültek tiszta helyiségekbe jussanak. A főgimnáziumban elhe­lyezett menekültek felett való felügyeletre Langer Alajos és Duschnitz Jakab, az evang. kórházban lévő menekülttanya felügyeletére Stein Miksa és Szalay Jenő vállalkoztak. - A belügyminiszter tegnap 50.000 koronát utalt ki Pozsony városának és ugyancsak 50.000 koronát Pozsonyvármegyének a menekültek ellátásának költségeire.124 124 Az erdélyi menekültek elhelyezése Pozsonyban. Nyugatmagyarországi Híradó, 1916. szeptember 8. 5 p. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom