L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet A háború áldozatai ők, annak a háborúnak, amelyet nem mi idéztünk fel, nem mi akartuk, amelyet ránk kényszerítettek, és amelyet most végtelen dühvei és végső elkeseredettséggel folytatnak, mert ha nem gyűjtik össze erejüket, nem szorítják össze fogukat, és nem küldik maguk elé harcolni az idegen kis nemzetek fiait, akkor végleg elvesztettek. Az erdélyi menekültek megérdemlik a legnagyobb, a legőszintébb, a legnemesebb támogatást mindenki részéről, aki itthon ül és akinek nem kellett idegen hordák pusztítása, vadsága , dühe elől elmenekülnie. Nem tudunk elképzelni olyan adományt, olyan jóságot, amely ne volna, amely túlbuzgóságnak volna tekinthető, ezekkel a lerongyolt, sápadt, mindenüket vesztett menekültekkel szemben. De gondoskodjék mindegyik állam külön az ő alattvalóiról. Galícia és Bukovina menekültjeit nagyon jól el lehetett volna helyezni osztrák földön. Vájjon hány magyar alattvaló menekült a kárpátaljai betörés idején Ausztriába? Bizonyára nagyon kevés, mert hiszen tudjuk, hogy a betöréstől szenvedett helyek lakossága Magyarország különböző helyein tartózkodott. És már akkor is több volt az ország egyes vidékein az idegen menekültek száma mint a hazaiaké. A társadalom eddig is szép példáját mutatta az egységnek, amióta a háború tart. Mutassuk meg mi is, hogy az ország egy, tüntessünk minden ellenségünk ellen éppen azzal, hogy magunkhoz öleljük azokat, akik szenvednek a hazáért, akik földönfutókká lettek. Majd ha vége lesz ennek a nagy Istenítéletnek és egy ősz szakállú tudós megírja ennek az országnak a közállapotait a nagy háború alatt, találjon arany szavakat annak jellemzésére, annak leírására, hogy miként fogadták a még békés országrészeken a magyarok tárt karokkal, nyílt szívekkel azokat, akik már közelről megízlelték a háború szenvedéseit. Itt említjük fel ama nemes cselekedetet, hogy Gál Ferencz a helyi m. kir. 4. honvéd tábori ágyús ezred nyilvántartómestere az Érsekújvárba érkezett 110 erdélyi menekült család részére bajtársai és barátai körében 406 korona 10 fillért gyűjtött, mely összeget folyó hó 3-án szabályszerű nyugta ellenében helybeli polgármesterünknek adott át. További adományokat e hazafias nemes célra mi is lapunk hasábjain fogjuk nyugtatni. Érsekújvár és Vidéke, 1916. szeptember 10. 2. p. az éjszakából, a sötét éjszakából, amikor a zsivány körútra indul s áldozatainak jaj ja belésir a nagy, végtelen feketeségbe. Háromszéki, csíki székely öregek keserű sóhaja száll felénk : a kis jószágállományukat, apró apró vagyonkájukat, az ősi rögöt ott kellett hagyni — jön a rabló. Predeáli magyar vasutasok végső tusakodását halljuk, — a magyar vasutasok meghaltak a hazáért. Határszéli posta- és távirókezelŐHÖk vérfagyasztó sikoltását halljuk szinte még a dróton át a leadott utolsó távirat után : ó ez az ellenség az oláh, az ellenségek legnemesebbike és leg-447
