L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Tovább megyünk. Éppen raknak ki egy vaggont. A százféle cókmók között ott hever a földön az ismert szitanyomatos Árpád honfoglalása. Árpád fehér táltosán és a földig hajló szlávok kenyeret, sót, földet nyújtanak át neki hódolatuk jeléül. Most menekülnie kellett a kép gazdájának, ezek elől a földig hajló szlávok elől... Egy nyitott ajtajú kocsiban jó csomó asszony. Csupa jóképű, termetes asszonyság. Muszáj szóba állni velük:- Honnan valók?- Gyergyószentmiklósról.- Mikor menekültek?- Hétfőn. 1- Hallatszott-e már az ágyúszó?- Nem kellett a románoknak ágyú. Begyüttek azok anélkül is. A legtermetesebb, a legbeszédesebb folytatja:- Ügy volt az kérem, hogy mi már napokkal azelőtt menekülni akartunk. Kérdeztük, elhajtsuk-e a jószágot, összepakoljunk-e? De nem volt szabad. Kihirdették. Hogy aki menekül vagy elküld valamit, azt megbüntetik. így aztán maradtunk. Hétfőn csak bekiáltottak a házakba, hogy fusson, aki tud. Hát a székelyeknek mindnek volt szekere, azok könnyen menekültek, az én uram csizmadia, minket így vettek fel szívességből. Az uram nem jött, azt mondta, ő ott marad, mert tetszik tudni, nagy házunk van Gyergyón, nem azért mondom, de tíz disznónk volt, csak hármat tudtunk elhozni, jómódban voltunk, mert jól fizették nálunk az ipart.- Hát az oláh lakosság ott maradt?- Az mind ott maradt.- Nem bántották magukat?- Nem. Csak nézték, amint futunk.- Enni kaptak-e itt már?- Még nem, csak kenyeret, elég jó kenyeret, de hát mi az a mi kenyerünkhöz! És széles mosolyra állott a szája a kövér asszonynak:- Mert hát az a jó erdélyi koszt, az nincs sehol. A lucskos káposzta, meg a fatányéros... És a többi asszony is mind felsóhajtott.- Bizony, nálunk még volt fehér kenyér és a sok jószág, ami a havasokban maradt! Most már mind az oláhé lesz. De nem engedték nekünk elhajtani nagy eladni. Hanem tudom, Istenem, hogyha haza kerülök, asszony vagyok, de magam fogom megfojtani azt a gaz „Filipecut”... Már erre nagy nevetés támadt. A tucat asszony jóízűen kacagott azon, hogy így ejti ki ezt a nevet, a majszterné meg csak tovább erősítgette:- Bizony, ő az oka, az a gaz Filpecu. Megint nagy nevetés. Általában az arcokon nincs kétségbeesés, nemes nyugalmú, okos fejű nép ez, még az asszonyai is olyan tájékozottak. Mindenről tudnak, minden iránt érdeklődnek. Az egyik asszony még ilyen részletkérdést is tud a háború eseményeiből.- Bizony, a bolgár vezérkari főnök meghalt. Egy másik asszony nagyot sóhajt és azt mondja:- Egy hétig utaztunk, de hála isten, hogy végre itt vagyunk. Hol is vagyunk, kérem?- Pozsonyban - mondom. 358
