L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet ka, Czoller Terka hölgyeket, akik fáradságot nem kiméivé, sokszor a sajátjukból is áldoztak, csakhogy minél szebb ruhát hozzanak össze. Különös köszönet illeti Rezsucha Irma és Forster Klotild kisasszonyokat, akik sok fáradsággal házról-házra járva gyűjtögették öszsze a régi ruhát. Stern Lina s. k. szabta ki valamennyit. Még a kicsinyek is hozzájárultak az adományokhoz, legszebb játékszerüket is odaadták az erdélyi testvéreiknek. Meghatott pl. Bruckmayer Erzsiké adománya, aki összes játékszerét adta át. Játékot adtak még: Voldán Cuci, Sárkány Piri, Messinger Erzsi, Matzner Richárd, Thalmeiner Gizi, Spitzer Jolán, Fischer Hugó kisfia és még többen. A hölgyek cukorkát, süteményt hoztak. A kiosztás okt. 31-én történt az óvodában. Uzsonnát osztottak a szegény erdélyieknek, s eközben Dolnay Ödön rendőrfőkapitány ás a hölgyek kiosztották a ruhát, számszerint 500 darabot, a játékot és az adományokat. Könnyek gyűltek a jelenlévők szemébe, nem tudjuk, nem érezzük mi azt, mi a hontalanság. Csak a hála és köszönet hangjában volt valami, ami ezt elárulta. - A jó isten áldása, s véreink hálája legyen jutalma azok fáradozásáért, aki ezt a szép dolgot kezdeményezték, megteremtették, s tetté váltották. Nagyszombati Hetilap, 1916. november 12. 3 p. Erdélyi menekültek karácsonya- „Adjatok, adjatok, amit Isten adott!” -Istenem, micsoda szomorú karácsonyuk van! Kiszakadtak otthonukból, messze idegenben, hontalanul, kitaszítva, a jó emberek irgalmára számítva várnak a keresztény családok boldogságos, ünnepi pillanatát: a kis Jézuska születésének emléknapját. Tavaly mily édes várakozással lesték, várták a kicsinyeik a karácsonyfák kigyulladását, - milyen kedves békével osztották meg a családi boldogságot e jobb napokat látott családanyák, apák. S ma nem köszönt le reájuk ez a nap. Nem készülnek a nagy napra, szép szokásaikat s ott kellett hagyniok, nem sült ropogósra a kalács, nem bújuk a kicsinye ünnepi köntösbe, nem várják a kis Jézus érkezését, a csengőszó szomorú sírássá válik a ráemlékezés sötét gondolata alatt, nem gyúl ki a karácsonyfa, s alatta nincsen boldogsága, békéje, otthona a szegény erdélyi menekülteknek... Istenem, milyen szomorú karácsonyuk van?! Emberbarátok járnak, kérnek, buzgólkodnak, hogy Dolnay Ödön, városunk atyai gondolkodású kapitányával élükön legalább elviselhetővé tegyék a szent ünnepre való emlékezést, elfeledtessék velük a mai boldogtalan karácsonyra való virradás fájdalmát, a számkivetés keserű tudatát. Gyűjtenek, s ki ne osztaná meg utolsó falatját is a szegényekkel? A magyar szív megnyílik ilyenkor s odaadja, hogy ne érezze senki se magát idegenül közöttünk. Nincs sokunk, nem bővelkedünk mi sem, de egy kis természetben adott ajándékot mindenki juttathat e nemes, szent célra! Egy kis diót, mákot, egy-két kiló lisztet, egy kis kalácsot, vagy gyümölcsöt, aszalt szilvát, gyümölcsízt, mindenhol, minden nagyobb éléstárban találunk a szegény menekültek részére! Csak annyit, amennyit meg nem érezünk, így is sok gyűl össze! Örömmel üdvözöljük tehát azt az akciót, amelyet a magyar férfi kongregáció Dolnay Ödön városi kapitánnyal karöltve indított a városban a szegény erdélyi menekültek karácsonya érdekében. Adja a jó Isten, hogy minél bővebb, gazdagabb legyen az akció eredménye, édesebb nagylelkű gyümölcse! Ne legyen szomorú e szent ünnepük, ne legyen sötét karácsonyuk! 350
