L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
50 A permonyfk rosszalkodtak vagy pedig az erdőbe akartak menni, különösen ha az erdőben található régi bányajáratokba szándékoztak bemenni. Ennek ellenére, ha elvétve is, sikerült néhány hiedelemmondát gyűjteni, tehát feltételezhető, hogy a környékbeli településeken is emlékeznek még hasonló történetekre. Ezt támasztják alá a krasznahorkaváraljai, valamint a szomszédos szlovák községből, Rekenyeújfaluból férjezett adatközlőm történetei is. A bányaszellem elnevezése - permonyík - megegyezik a szlovákoknál és a magyaroknál is, hangzása alapján azonban arra következtethetünk, hogy a magyar lakosság a szlovák bányászoktól, azok pedig az egykor idetelepült német bányászoktól vehették át. Rudnán csupán a 2000-2002-ben végzett gyűjtésem idején találkoztam a permonyíkon kívül a perpónyik kifejezéssel, és a Manga János által feljegyzett egyik történetben a pertymoník alak is szerepel. Egy rudnai amatőr szlovák helytörténész 2008-ban összeállított egy kiadványt a faluról.8 A Legendy (magyarul: legendák) című fejezetben „Permonik” alcímen közöl egy történetet, azonban a forrást nem jelöli meg, csupán megjegyzi, hogy szájhagyomány útján ránk maradt történetről van szó: Nem tévednek, ha a permonyík szó hallatán a bányamanót képzelik el. Ez a kis emberke megtalálható volt minden arany- és ezüstbányában. A bányászoknak azonban csak útjukban volt. Beszédével igyekezett szórakoztató lenni, és egyáltalán nem tudatosította, hogy a bányászokat csak feltartja fejtés közben. Nem is beszélve arról, hogy mindig éppen a legrosszabb helyen állt. Pontosan az aranyércet tartalmazó éren. Ha a bányász munkája során nem akart neki ártani, mindig át kellett tennie egy másik helyre. Minden ember türelmének megvannak a határai. A bányászt kimerítette, hogy mindig át kellett raknia a permonyíkot, hogy ne akadályozza munkájában. Erélyesen megkérte, hogy tűnjön el a bányájából. A permonyík azt felelte a bányásznak: Csak nézzél meg figyelmesen! Látod, milyen tönkrement ruhában járok ebben a bányában? Az ingecském már teljesen elszakadt. Senki sem akarja megjavítani. Hajlandó vagyok elmenni a bányádból, de csak akkor, ha hozol nekem egy új ingecskét." A bányász nyugalma végett meghagyta a feleségének, hogy varrjon egy kis ingecskét, amit aztán átadott a manónak. Az ing úgy állt rajta, minta ráöntötték volna. Nagyon megörült neki. Illedelmesen megköszönte. Hogy ne maradjon adós ígéretével, azonnal eltűnt a bányász szeme elől. A bányász csak ekkor tudatosította, kit kergetett el maga mellől. Eltűnt a permonyík, eltűnt az értékes érc is. (Czirbusz 2008, 4)9 A szerző történelmi tényként kezeli a bányamanóról szóló történet: A szájhagyomány útján megmaradt történetnek pontosan 1598-ben kellett lejátszódnia. Semmilyen kutatás és keresés során nem sikerült ezt követően megerősíteni az arany- és ezüstbányászat meglétét. A mi nagy szerencsénkre a permonyík a föld alatt csupán a színesfémekkel manipulál. Állításomat tehát a föld alatt maradt vasérc bizonyítja. (Czirbusz 2008, 6)10 8 A kiadványt ő maga terjeszti. A vásárló jelzi igényét, s ő kinyomtatja és bekötteti a munkát egy bizonyos összegért. 9 Saját fordításom. 10 A kiadványban közölt többi monda kapcsán is ezt az álláspontot képviseli, ti. hogy mindegyiknek valós alapja van.
