L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyík 51 A Rudnán lejegyzett, permonyíkkal kapcsolatos mondák a Hála József és Landgraf Ildikó által pontosított mondaklasszifikáció (Hála-Landgraf 2001, 8-10) alapján a hiedelemmondák kategóriájába sorolhatóak, s ezen belül a természetfeletti lények egyik alcsoportját képezik. Az ebben a csoportban meghatározott 6 mondatípus közül csupán a negyedik, a bányaszellemnek hitt állatok alcsoportba tartozó mondát nem sikerült gyűjtenem. Ennek kivételével tehát valamennyi típus előfordult: a segítő bányaszellem (1.); ártó és büntető bányaszellem (2.); segítő, ártó, büntető bányaszellem (3.); ijesztgetés a bányaszellemekkel (5.); valamint az egyéb történetek a bányaszellemről (6). A gyűjtött mondák közül külön figyelmet érdemel szlovák nemzetiségű adatközlőm által elmondott Hófehérke és a hét törpe címen ismert mese mondavariánsa, amellyel a szakirodalomban eddig nem találkoztam. A bányaszellemek, a permonyíkok Rudnán egyaránt ismertek voltak mind a szlovák, mind a magyar és cigány származású lakosság körében, s felekezeti szempontból sem oszlott meg ismeretük. Az 1950-as és 1960-as években Barabás Jenő, Boros Marietta és Manga János által gyűjtött történetek egy részében a bányászok még saját élményként mesélték el a permonyikkal való találkozásukat, s a településen ekkor még élénkebben éltek a permonyikokkal kapcsolatos hiedelmek. A lakosság egy része még a bánya mélyén dolgozott, tehát az ott tapasztalt, számukra megmagyarázhatatlan jelenségek magyarázataként zömük elhitte a permonyikok létezését. Mint említettem, gyűjtésem idején a bánya már majdnem két évtizede nem üzemelt, s a rozsnyói bányát is bezárták 1993-ban: részben ezzel magyarázható, hogy a helyiek emlékezetében elhalványultak a bányaszellemel kapcsolatos ismeretek, a legfiatalabbak közül pedig sokan már nem is tudták, mik voltak a permonyíkok, ritka esetben gyermekijesztőként hallották ezt a nevet. Izgalmas feladat lenne egy alapos gyűjtést végezni a környező egykori bányásztelepüléseken és más környékbeli falvakban is, vajon mennyire élnek még napjainkban a bányaszellemekkel kapcsolatos történetek. Feltételezhetően még gyűjthető volna a téma, s megtudhatnánk, milyen kép él a mai modern társadalomban a permonyíkró\. Nagyon fontos azonban, hogy megkérdezzük az adatközlőt, honnan származnak ismeretei: szájhagyomány útján jutott el hozzájuk, vagy pedig valamilyen irodalmi forrásból szerzett róluk tudomást. Hogy még aránylag ismert a permonyík alakja a környékbeliek hiedelemvilágában, bizonyítja, hogy a Rudna szomszédságában fekvő járási székhely, Rozsnyó egyik sütőipari vállalatának, a Granum nevű cégnek kétféle termékén, a mézeskalácsok csomagolásán egy permonyík szerepelt, s a termékeknek is a permonyík nevet adták.11 A színes csomagoláson egy törpeszerű nevető bányamanó alakja látható, aki kezében egy kalapácsot tart, a másikban pedig a szóban forgó édességet. Ami a ruhája színét illeti, egyik darabja sem piros, a sapkája, mellénye és papucsa kék, inge, valamint nadrágja pedig sárga. A névválasztással minden bizonnyal kapcsolatba hozható az a szóhasonlóság, ami a mézeskalács szlovák nevéből (perník) és a jellegzetes helyi bányamanó (permonyík) nevéből fakad. A mézeskalács csomagolása és az azt reklámozó óriásplakát valószínűleg felkeltette a fogyasztók érdeklődését e hiedelemalak s a vele kapcsolatos történetek iránt. Tanulsággal szolgálna annak kiderítése is, vajon valóban ezért kapta-e ezt a nevet a szóban forgó termék, s egyáltalán kitől származik az ötlet, ő maga mit tud a permonyíkró\ stb. Sajnos, ez ideig nem sikerült fényt derítenem erre. 11 A Granum a cég anyagi gondjai miatt 2002-ben megszüntette a „Permonik” nevű mézeskalács gyártását.
