L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
44 A permonyík Rudnai gyűjtésem idején - 2000-2002-ben - már csak a legidősebb adatközlők egy része hallott arról, hogy, hogy a permonyíkok a szerencsétlenül járt bányászok szellemei. Legtöbb adatközlőm ezt a hiedelmet már nem ismerte, viszont úgy tudják, hogy a permonyíkok kis termetű manók, törpék voltak, akik a bányában éltek, és néha megjelentek a bányászoknak, figyelmeztetni szokták őket a bekövetkező veszélyre. Mások szerint este az erdőn is lehetett őket látni. Kezükben kis lámpást tartottak, ezzel szoktak világítani, gyakran ennek a lámpásnak a fényével vezették a bányászokat az úton. Leggyakrabban a téli hónapokban, karácsony táján, az adventi időszakban jelentek meg. Az adatközlők - köztük az idősebbek is - már nem hisznek létezésükben, ők úgy tartják, hogy ezek csak kitalált alakok, a bányászok csak képzelődtek, amikor látni vélték őket. Idősebb adatközlőim nagy része úgy emlékszik, hogy gyerekkorukban a permonyíkokkal ijesztgették őket, azt mondták, ha nem viselkednek jól, elviszik őket. Amikor gyerekek vótunk, aval ijeszgetek, hogy ne menyünk be a bányába, mer hogy megfog a permonyík, vigyázatok, mer elvisz a permonyík. A permonyík jelezte a bajt a bányába, így monták. Ahol megjelentek, az már azt jelentete, hogy veszély van. (Kerekes Árpád; saját gyűjtés, 2000) Egy másik idős adatközlő is csak gyermekijesztőként hallott róla: „Ha fényt lehetet látni a Körösi dombon, akor azt monták, hogy ot jár a perpónyik a lámpával, majd elvisz tégedet" (id. Juhász Ferencné Kiss Mária; saját gyűjtés, 2001). A középkorú adatközlők is csupán erre emlékeznek, történeteket már nem tudnak mesélni. Egyetlen adatközlőm hallotta úgy, hogy a perpónyikok elátkozott gyerekek voltak, azaz valós személyek, akiket valamilyen okból elűztek a faluból (adatközlőm szlovák származású, szülei pedig a 20. század első felében költöztek be a 10 kilométernyire fekvő Csetnek községből). „Azt is monták, hogy a perpónyikok elátkozot gyerekek vótak, oszt elmenekültek, öszeáltak, oszt együt éltek az erdőn a bányába (Kotrčka Margit; saját gyűjtés, 2002). Rekenyeújfalui származású adatközlőm nagymamájától hallotta, hogy a rudnai bányában dolgozó újfalusiakat is sokszor vezették este a permonyíkok: Mindég nagyanyám is monta, hogy ezek az emberek téten is ahogy mentek gyalog, permonyíkokat emlegetek, azok vezeték az embereket. Mer akor se autó, se sémi nem vót, meg oszt ahogy jártak a bányába is gyalog, a permonyíkok vezeték őket. (özv. Gotthardt Lászlóné; saját gyűjtés, 2000) A hiedelem szerint ezek a permonyíkok segítettek megtalálni a bányászoknak az aranyat, az ércet, és vezették őket a bányában, nehogy eltévedjenek, valamint figyelmeztették őket a közelgő veszedelemre is. Idősebb adatközlőim szerint gyerekkorukban az idősebb bányászok még nagyon sok saját élményen alapuló történetet meséltek a permonyíkokkal kapcsolatban, amelyek zöme arról szól, hogy miképpen jelentek meg nekik a bányában, hogyan jelezték a veszélyt. Ezek zömmel már feledésbe merültek, s amint már fentebb is említettem - nagyon ritka kivételtől eltekintve -, létezésükben nem hisznek.
