L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyfk 35 dót vonják felelősségre, mert nem akarják neki elhinni, hogy a víz csak úgy magától tűnik el. Hogy a dolog végére járjanak, meglesték, mi történik a vízzel, s ekkor látták, hogy egy szakadt ruhát viselő törpe itta meg a vizet. Nem merték bántani, mert féltek, hogy bajt hoz rájuk, ezért úgy döntöttek, hogy egy pár csizmát és egy öltöny ruhát helyeznek el a bányában a víz mellett. A törpe elvitte magával a ruhadarabokat, s ezután már soha többé nem tért vissza (Nemesik 1961, 43-45). A Mese a szegény bányászról című történetben a bányászon segítő, bányászlámpával megjelenő lényt ismeretlen embernek nevezi az adatközlő. Egyértelmű, hogy a segítő bányaszellem mondakategóriába tartozó történettel van dolgunk, mivel az ismeretlen ember kikötötte a szegény bányásznak, hogy a segítség fejében kéri a fizetés felét. Amikor osztozkodásra kerül sor, felmarad egy fillér, s amikor a bányász ketté akarta vágni, az ismeretlen ember így szólt: „Legyen a tied az egész kereset az utolsó fillérig. Nekem nincs rá szükségem, mert én a Föld méhének királya vagyok, aki millió éve uralkodik a föld mélyén” (Nemesik 1961, 45-47). Paládi-Kovács Attila a gömöri bányászattal és erdei iparűzéssel foglalkozó könyvében - amelyben számos rudnai vonatkozású adat is szerepel - szintén említi a permónyikot. A kutatott területen „elhalt ember szellemének tartják, aki az adventlámpával rossz utakra, úttalan helyekre vezette a régi bányászokat...” Az adatközlők egy része még saját élményeit mesélte el a szerzőnek, közülük sokan maguk is hittek létezésükben. Számos történet szólt arról, hogyan vezette őket a permonyik a Sajóba. A Rudnához közeli Dernőn pormónyik volt a bányamanó neve, s a helyi hiedelem szerint ott is tévútra vezette a bányászokat. A Rudnával északról szomszédos szlovák Betlér községben perchmániknak nevezik őket (Paládi-Kovács 1988, 41-42). Jung Károly 1998-ban megjelent tanulmányában összefoglalta a bányaszellemekkel kapcsolatos ismereteket, s több eddig ismeretlen felvidéki és délvidéki adatot is közöl. Többek közt a Kovács Endre által 1990-ben lejegyzett bányaszellemmel kapcsolatos történetek egyikét, amelyet a nevezett a Fruska Gora hegység Vrdnik nevű fürdőhelyén Leszják Mihály nyolcvankét éves egykori bányásztól gyűjtött. Az adatközlő bergmandlnak nevezi a bányaszellemet, s ő maga is hisz létezésében. A történet szerint 12 éves korábban találkozott először a bányaszellemmel, aki ugyanolyan ruhát viselt, mint a többi bányász, kezében bányászlámpát és bányászbotot tartott. Az egyik idősebb bányász ekkor mondta el neki részletesen, mik is azok a bányaszellemek. Ő pozitív alakként írta le, olyan kistermetű embernek, aki figyelmezteti a bányászokat a közelgő veszélyre. Elbeszélése szerint amikor 1931-ben elárasztotta a termálvíz a bányát, csak a bergmandl segítségével tudtak megmenekülni a bányászok. Jung Károly tanulmányában kiemeli Nagy Dezső szerepét a bányaszellemek könyvészeti feltárásában, mivel a nevezett szerző által publikált bibliográfiákban található a bányaszellemekkel kapcsolatos leggazdagabb irodalom (Jung 1998). Magyar Zoltánnak a Csermosnya-völgyi Kiskovácsvágásban élő Bucsek Józseftől csupán egyetlen permonyíkkal kapcsolatos mondát sikerült lejegyeznie, ebben a permonyíkot nyomoréknak tartják, aki állat alakjában jelenik meg a bányákban: Permonyik, azt meg a nyomorékokra szokták mondani. A permonyik. Például láthatott az ember is belőle. De nem mint embert, hanem valódi permonyíkot állatba. Állatba. Úgyhogy az nem lehetett ember, mert máshogy fejlődik. De itt a bányákba, különösen az elhanyagolt bányákba, akkor szokott, aranybányákba szokott az legtöbb helyen jelenni. (Magyar 2004, 108)
