L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
36 A permonyík Magyar Zoltán és Varga Norbert a 2000-2005-ben végzett kutatásaik során a Rozsnyó melletti Sajóházán élő Darmo István pásztortól három, permonyíkkal kapcsolatos történetet gyűjtött. Ezekben a permonyíkok apró emberek, de nem magányosak, hanem családot alkotnak, nő, férfi és gyerek egyaránt Elgondolkodtató, hogy míg az első történetben az adatközlő azt állítja, hogy ő csak a meséből ismeri, soha nem látott permonyíkot, a másik kettőben már elmondja, hogy maga is látta őket. Hát valami mesét hallottam valaha, hogy az is vót. Olyan picike emberek, hogy vótak. Azok este szoktak menni. Azt mondják, hogy akit a bánya megölt, embert, hogy azokból van valami permonyík, valami jel. Valami nyugtalan jel. Mer többnyire a bányászok az majdcsak mind kommunista vót. Ők Istent nem ismertek. Szerencse le, szerencse fel! - ez a bányász élete. Mer a szerencse ha megfordul, hogy a bánya rászakad, hát bizony... A bányáknál, ahol a bányák vannak, ott azt mondják, hogy lehet látni permonyíkot. Én még nem láttam. Azt mondják, hogy olyan picike csöpp emberek. (Magyar-Varga 2006, 112-113) Mesébe lehetett hallani, mink nem láttunk soha. Én gyerekkoromba tudom, Itt a Hevesitanyán, hát mink kiültünk mind a gyerek oda, az egész család. Laktak ottan vagy tízen, azon a tanyán laktunk. Hát olyan vót, mint egy ember. Sötétbe már este kis piros lámpásval, de pirosba vót mind. Olyan hegyes sapkába, ott szaladgáltak a patak szélin. Bement az ember - eltűntek. Nem lehetett látni. így setéibe lehetett látni, mikor szaladtak a lámpásval. Azt mondták, hogy permonyík. Permonyík. Vótak permonyíkok. (Magyar-Varga 2006,113) Azt lehetett látni. Itt a Hevesi-tanyán, ott olyan filagória vót, attó a filagóriátó felfelé jártak fel egész a forrásig. A pacsai kútig. Olyan picike emberkék, mind a törpék. Éjszaka. Este kiültünk ott az akoly mögé - gyerekek is, emberek is -, oszt néztük. Mindé mondták: no, már megy a pormonyík. Azok este szaladgáltak, azok a pici emberkék. Emberek, asszonyok, jányok, gyerekek... Ott szaladgáltak együtt. Még olyan gyerekkoromba ezt én is láttam. Azt mondták, hogy a pormonyík olyan gyerekből van, amit az anyja nem hoz a világra, mer nem akarja a világra hozni. Szóval elvetélted magát. Abból a hátakból keletkezik a pormonyík. Az nyugtalan lélek. Ők elvetették, neki nincs senkije, hát ők azé szaladgálnak, ahol valahol tanyát ütnek. Mer ők összegyönnek, többen egy helyre. Hát lehetett látni, olyan pici aprócskák vótak, oszt szaladtak. De nem meztelen, hát vót némelyiken viganó, vagy ruha. Szépen lehetett látni, hogy gyöttek felfele a patakcsának az árkán, oszt le-fel, le-fel, le-fel szaladgáltak. Ha elmúlt az idejük, akkor eltűntek. (Magyar-Varga 2006,113) Figyelmet érdemel a fentebb közölt adat, mely szerint a permonyík nyugtalan lélek, és az elvetetett, meg nem született gyermekek szelleme. Hasonló motívum előfordul egy, a közeli Rudnán feljegyzett hiedelemtörténetben is, erről a későbbiekben még szólok. A bányaszellemekre vonatkozó német szakirodalom rendkívül gazdag, ezért ennek részletes bemutatásától most eltekintek, csupán példaként idézek néhány irodalmi forrást. Rengeteg adattal és további irodalommal lásd például a német babonaszótár hegyi és bányaszellemekre vonatkozó fejezetét (Báchtold-Stáubli 1927, 1071-1083), valamint Gerhard Heilfurth és Ina-Maria Greverus összeállításában a bányászattal kapcsolatos többkötetes nagymonográfiát (Heilfurth-Greverus 1967).
