L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti halálhelyjeleken
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein... 135 Dél-Szlovákiában nyugat-európai hatásra a 20. század második felében terjedt el ez a jelenség; az állandó halálhelyjelek száma az utóbbi szűk húsz esztendőben, elsősorban az 1989-es rendszerváltást követően rohamosan megnőtt. A baleseteket kiváltó hagyományos okokon kívül (figyelmetlenség, gyorshajtás, ittas vezetés) az 1989-es rendszerváltás követően újabbak is megjelentek, ilyen például a drogfogyasztás terjedése, de a mobiltelefon használata is okozott már közvetve halálos közúti balesetet (további részletekkel lásd: L. Juhász 2009). Mivel a halálhelyjelek állításának szokása tájainkon csak az elmúlt 2-3 évtizedben terjedt el, ebből adódik, hogy a maradandó, kőből vagy márványból készült jelképes síremlékek állításának szokása is újabb keletű, ebből következően a fényképek is bizonyos fáziseltolódással, később jelentek meg ezeken. A halálhelyjeleken elsősorban arcképeket láthatunk, de egész alakos felvételek is előfordulnak, s dokumentáltam már a balesetben egyszerre életét vesztett fiatal pár közös fényképét is. A fényképhasználat temetőbeli változásai részben visszatükröződnek tehát a halálhelyjeleken is, de bizonyos eltéréseket is megfigyelhetünk. A fa- vagy fém keresztekre gyakran csupán fóliába burkolt vagy fakeretes fényképeket erősítenek fel, amelyek aránylag hamar kifakulnak, tönkremennek. Van rá példa, hogy kicserélik őket, de egyre gyakoribb az a megoldás, amikor üveggel fedett fényképkeretben helyezik el az elhunytak képmását. Ha néhány éves késéssel is, de az új keletű gravírozásos eljárással készített képmás megjelent a halálhelyjeleken is. Eddig csupán néhányat dokumentáltam, de elképzelhető, hogy számuk a temetőkéihez hasonlóan nőni fog. Az Ipolysághoz közeli Palást település előtti útkereszteződésben egy motorkerékpár-baleset következtében elhunyt fiatalember halálának helyét eredetileg csupán egy fémkorpusszal díszített fakereszt jelölte, amelynek helyére rövid időn belül egy kőből készült állandó halálhelyjelet állítottak, erre a balesetben elhunyt fiatalember majdnem a haláljel magasságával megegyező méretű fényképe is rákerült. Kis idő múlva a fényképet eltávolították, viszont a betonból készült haláljel felső részébe a fiatalember fekete márványlapra gravírozott képmását helyezték el. E palásti haláljel kapcsán azonban egy szokatlan jelenséget figyeltem meg, amelyre eddigi kutatásaim során a temetőkben sem volt példa. A gravírozott képet rövid időn belül ismét kicserélték a hozzátartozók, mégpedig egy hagyományos, porcelánfoglalatban elhelyezett fényképpel, amely a haláljel fölső részének közepére került. Ez az eset amiatt is figyelemre méltó, mert a baleset időpontjától a halálhelyjel negyedszer módosult, az elhunyt képmása pedig háromszor változott. A csere oka eddig ismeretlen számomra, valószínűsíthető azonban, hogy az elhunyt gravírozott képmást nem tartották elég élethűnek, s ezért tértek inkább vissza a hagyományos porcelánfoglalatos fényképhez.4 A temetőbeli síremlékekhez hasonlóan az állandó halálhelyjelek közül a fából vagy fémből készült kereszteken is előfordulnak szentképek, ebben az esetben azonban a Mária-ábrázolás nagyjából azonos arányban szerepel, mind a férfiak, mind a nők halálhelyjelén. Ha viszont a szentkép idővel kifakul vagy tönkremegy, már nem cserélik ki újra, mint ahogyan azt a balesetet szenvedő személy fényképe kapcsán teszik. A maradandó halálhelyjelek állításával a hozzátartozók - ugyanúgy, mint a temetői sírjel esetében is - arra törekednek, hogy szeretteik emléke lehetőleg hosszú ideig megmaradjon, s ne csupán a temetőben, hanem ott is, ahol életüket vesztették. Azon túl, 4 A balesetben elhunyt fiatalember nem helybeli, azaz nem palásti volt, hanem a több kilométerre fekvő Ipolyságról származik, s a halálhelyjelet állító szülők is ott laknak (vő. L. Juhász 2009, 76-77).
