L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti halálhelyjeleken
134 Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein... nem minden esetben helyezik el végső helyükön, a temetőben az előre elkészített vagy lefoglalt sírhely mellett, hanem otthon tartják a haláleset bekövetkeztéig. Néhány esetben viszont már a temetőn is találkozunk a még élők fényképes síremlékével. Kirívó példája ennek a gyakorlatnak az az egy, még hatvan évet sem betöltő házaspárnak a síremléke, amelyet Rudnán sikerült dokumentálnom 2001-ben. Az egyik fél halála előtt majdnem 20 évvel megelőzően elkészíttették sírhelyüket, a mindkettőjük fényképét tartalmazó síremlékkel együtt, holott két felnőtt gyerekük és több unokájuk is van, s akikkel nagyon harmonikus volt a kapcsolatuk, tehát az eltemettetésről és az azt követő síremlékállításról és sírgondozásról lett volna kinek gondoskodnia a haláluk után. Ők azonban nem bízták másra, inkább saját maguk kívánták megszabni, hogy milyen formában maradjon fenn emlékük az utókor számára, (vő. L. Juhász 2002a, 218-219) Ez utóbbi gyakorlatot - vagy például a rozsnyói temetőben található középkorú partizán hölgy fényképes sírját - egyértelműen az önreprezentáció legjellegzetesebb példáinak tekinthetjük. Az illető partizán hölgy szülei halála után elkészíttette azok síremlékét, valamint mellettük sajátját is, s arra előre felvésette a feliratot egy, a partizán múltjára utaló versrészlettel, valamint saját fényképét is rátetette. Saját maga emlékének megőrzését ugyanolyan fontosnak tartotta, mint a szülőkét, s partizán múltját is külön kívánta hangsúlyozni, fényképén láthatóak a mellére tűzdelt különféle kitüntetések is. E két fenti példa jól szemlélteti, hogy a temetkezési szokások, a síremlékek állítása és a fényképhasználat is egyre öncélúbbá válik, s azt a megállapítást erősítik, hogy a síremlékkészítés ma sokkal inkább az önprezentáció szerepét tölti be, mint a kegyeletét.3 Az előre elkészített síremlékek nem az elhunyt személyek emlékére készülnek, nem az utókor dönti el, hogy milyen emléket állít az elhunytnak, hanem maga a „leendő halott” öncélúan maga szabja meg a formát. A két fentebb vázolt esetben s általában az előre elkészített fényképes sírok esetében bizonyos értelemben a valóság meghamisításáról is beszélhetünk, hiszen a síremléken szereplő fényképes információ az utókor számára nem a haláleset bekövetkezése időpontjának valóságát közvetíti, hanem egy jóval korábbi állapotot. A két bemutatott példa, valamint a hasonló síremlékek esetében akár az emlékezés kikényszerítéséről is beszélhetünk. Az urnás sírhelyeknél szintén gyakori a fényképhasználat, akár külön helyre vagy egy hagyományos síremlék mellé, akár a falra kerülnek. Bár nagyon ritkán, de szerepelnek fényképek a fakereszteken, valamint a fémkeresztre erősített kőtáblákon is. A hozzátartozók anyagi helyzete ebben az esetben valószínűleg nem tette lehetővé, hogy maradandóbb és monumentálisabb síremlék közvetítésével vagy hosszabb felirattal őrizzék meg elhunyt szeretteik emlékét, ezt ellensúlyozandó döntöttek a fénykép alkalmazása mellett. Fényképhasználat az út menti halálhelyjeleken A fényképhasználat kapcsán ki kell térnünk a temetőn kívüli különféle halálhelyjelekre is, amelyeket a hozzátartozók vagy barátok állítanak az elhunytnak, megjelölve a tragikus halállal végződő közúti balesetek színhelyét. Ezeket a jeleket tulajdonképpen jelképes síroknak tekinthetjük. 3 Hasonló jelenséggel van itt dolgunk, mint az, amit Liszka József figyelt meg a szakrális kisemlékek állíttatása kapcsán. Sok esetben tudniillik ott is egyértelműen az önreprezentáció fontossága, nem pedig a vallási áhítat volt az állíttatás központi mozgatórugója (vö. Liszka 2005).
