Cs. Nagy Lajos: Lexikológiai vizsgálatok Medvesalján - Notitia Historico-Ethnologica 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)

Nyelvi változók Medvesalja nyelvjárásában

NYELVI VÁLTOZÓK MEDVESALJA NYELVJÁRÁSÁBAN

„A nyelvi változó alternatív nyelvi lehetőségek - legalább kéttagú - együttese egyazon dolog, jelenség, funkció kifejezésére. Nyelvi változók valamennyi nyelvi szinten előfordulnak” (Kiss J. 1995: 62). Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden nyelvi szintről már bőségesen vannak vizsgálati eredményeink. Leginkább a fonológia és grammatika területéről tudnánk kutatásokat bemutatni a külföldi szakirodalomból elsősorban Labov, Trudgill, Hymes nevéhez fűződőén. A magyar nyelvészek is egyre gyakrabban alkalmazzák a nyelvi változó fogalmát nyelvhasználati vizsgálataik során. Ezt tanúsítják például Balogh Lajos, Bokor József, Kiss Jenő, Kontra Miklós, Molnár Zoltán és mások tanulmányai. Legújabban Lanstyák István és Szabómihály Gizella foglalkozott a nyelviváltozó-típusok elkülönítésével, s hangsúlyozták, hogy a „változatok szociolingvisztikai szempontból ritkán egyenrangúak, inkább a formális-informális [...], standard-nyelvjárási (vagy helyesebben: területi kötöttség nélküli-területi kötöttségű), közhasználatú-rétegnyelvi [...] stb. kontinuumok különböző pontjain helyezkednek el” (1998: 99-100). A változók típusait több szempontból osztályozzák, így például a nyelvi rendszer, a változatok száma, funkció-, illetve jelentésazonosság szempontjából, nyelvföldrajzi szempontból stb. A magyar dialektológiában egyébként nem előzmények nélküli ez a szemléletmód. Gondoljunk például A magyar nyelvjárások atlaszának gyűjtési módszerére, s magára a megvalósult műre. (Vö. Az adatközlők kiválasztása; In: Deme-Imre 1975: 176-180.) A nyelvi változók tanulmányozásának gazdag lehetőségét kínálja az atlasz, melyet azonban ilyen céllal még alig kezdtünk el hasznosítani.

A továbbiakban a hangtan és az alaktan területéről mutatom be azokat a nyelvi változókat, amelyek anyagom alapján ma is tipikusak. Kiindulási pontnak Imre Samu nyelvjárási monográfiáját tekintem, hiszen a nagyatlasz adatai alapján ő fogalmazta meg legárnyaltabban az egyes nyelvjárástípusok - köztük a középpalóc - főbb sajátosságait (Vö. Imre 1971: 349-351). A 34 tételben össze-