Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére - Notitia Historico-Ethnologica 1. (Dunaszerdahely, 1998)

Timaffy László: Jelképek csallóközi és szigetközi népdalainkban

Timaffy László • Jelképek csallóközi...

Haza, legény, haza, haza már,

Mert a piros hajnal hasad már.

Mert a piros hajnal, babám, csuda aranyos,

Este csókollak meg, de nem most. (T.L.)

Mulatságot befejező ének, ezzel zárják Dunaremetén is a legényavatást. Hajnalhasadtával a munka következik, de az este újra a szerelemé.

A szerelem a népdalok éltetője. Bármiről is szóljon a dal, a szerelem nem hiányozhat belőle. Vannak olyan énekeink is, melyekben a szerelem az uralkodó érzés, erre utalnak művészi jelképei is.

Ha kimegyek a Ciglésbe halászni,

Nem jár oda énutánam ki senki.

Búsan kiált fölöttem a madár is,

Elhagyott a szeretőm is, kedvem is.

Elmúlt a tél, újra zöldül a saggyás,

Hűtlen babám helyett megint akadt más.

Vízen járok, nincsen zátony, nincsen part, Ladikomban ölelem a rózsámat. (T.L.)

Művészi értékű népdalunk. A bánatos és az újjáéledő szerelmet egyformán jelzi. Első versszaka a természet jelképeivel festi az elhagyott szerető bánatát, a másodikban pedig az újból sarjadó erdő hasonlatával az új szerelem zátonyt, szigetet nem ismerő, akadályokat legyőző erejét dicsőíti.

Kerek a káposzta, csipkés a levele,

Szigeti kislánynak nincsen szeretője.

118