Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
I. A Kárpát-medence és más térfogalmak a magyar és a szomszédos országok geográfiájában és földrajzoktatásában
40 Hajdú Zoltán beintegrálódása a szovjet hatalmi térbe) az új, kisállami térközösség(ek) megteremtésének a lehetőségeit. A folyamatban a történelmi elemek domináltak, fontos, de alapvetően másodlagos szerepet kaptak a földrajzi tényezők, s harmadlagosnak tekinthetjük az éppen aktuálisan kialakult „egymás mellett, illetve együtt élő népek” akaratának befolyásoló hatását. A történészek, földrajzosok, közgazdászok stb. nem fejlesztési stratégiákban, koncepciókban, programokban stb. gondolkodtak elsősorban (bár a közlekedési hálózatok és feltételek javítása érdekében az is megjelent), hanem a „közös boldogulás” lehetőségeinek a feltárásában. A múlt annyiban határozta meg a különböző képzettségű és pozíciójú magyar szerzők törekvéseit, hogy a térközösségi keretek tervezett formálásában kiemelt szerepet tulajdonítottak a centrális elhelyezkedésű Magyarországnak. Az alapkérdés lényegében úgy jelent meg számukra, hogy az újabb háborús vereség után milyen módon lehet Magyarország pozícióját a különböző térkategóriák bázisán kialakított együttműködések segítségével stabilizálni. Közép-Duna-medence A Duna azért vált egyfajta potenciális „integratív” földrajzi faktorrá, mert szinte az egyetlen földrajzi elem volt, amely minden érintett közösség nyelvében azonos elnevezéssel jelent meg. A Dunának nem voltak „elkülönítő” földrajzi, nyelvi és emocionális tartalmai. (A Tisza, „a legmagyarabb folyó”, az adott politikai ellentétek között nem válhatott még részleges integráló faktorrá sem.) A Duna, illetve a Dunához való viszony ténylegesen és tudatosan megjelent a különböző koncepciókban, hiszen a leginkább nemzetközi, s egyben mindenkit érintő, s minden nép körében megbecsült folyóról volt szó. Ugyanakkor mindenki tisztában volt azzal is, hogy a Duna egyszerre a térség térszerkezeti jellemzője, a tömeges, nagytérségi áruszállítás hordozója, s egyben érdekek közvetítője is. A Duna három nagy szakaszra, illetve medencerendszerre (Felső-, Közép-, Alsó-) való felosztása a hidrológiában és a morfológiában egyaránt régen meghonosodott, s a vízgyűjtők lehatárolása egyfajta objektív, „természettudományi megalapozást jelentett”. A 817 ezer km2 területű dunai vízgyűjtőből a Közép-Duna-medence mintegy 445 ezer km2 nagyságú volt a hidrológiai szakirodalomban. (Még e tekintetben is voltak különbségek. Általában a Bécsi-medence „hovatartozása” jelentette a legnagyobb különbséget.) Jócsik Lajos (1910-1980) a II. világháború utolsó szakaszában monografikus jelleggel dolgozta fel a Közép-Duna-medence történetileg változó közgazdasági kérdéseit.32 Jócsik Lajos alapvégzettségét tekintve jogász, szakmai tevékenységének meghatározó tartalma bázisán inkább közgazdász, a gyakorlati életben baloldali politikus volt, s a németek és szövetségeseik (így Magyarországé is) háborús vereségének már szinte biztos tudatában kezdte meg újragondolni Magyarország helyzetét, szomszédsági viszonyait, térközösségi lehetőségeit (Jócsik 1944). Jócsik úgy fogalmazott, hogy: „Ma az eső utáni gomba módján születnek a tervek, amelyek éppen vidékünket, a Közép-Duna medencéjének a sorsát készülnek újra elrendezni." (Jócsik 1944, 6.). A magyarságnak részt kell vállalnia a Közép-Duna-medence 32 Jócsik több tekintetben szélesebb megközelítéseket alkalmazott, mint a korabeli magyar földrajz.
