Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Az erdélyi autonómia 293 ségek méltányos és harmonikus együttéléséről című dokumentumban Szilágyi kritizálta a magyar párt javaslatát, mivel az elfogadta Románia egységes nemzetál la m-modelljét. Munkájában a professzor a nemzetet politikai nemzetként határozta meg, amely ún. „nemzeti közösségeket" foglal magában, illetve olyan állampolgárokat, amelyek ilyen nemzeti közösségeken kívül élnek. A közösségek identitásához kapcsolódó jogokat területi és számbeli szempontok mentén kívánta biztosítani. A Szilágyi által készített dokumentumban vegyülnek egy sajátos nyelvtörvényi és egy kisebbségi törvényi szabályozás aspektusai, elemei (Bakk 2004a). A következő korszakot az autonómiastatútumok fémjelezték. Ezeknek a megfogalmazása azért volt fontos, mert előremutató jellegük mellett kiegészítették, és teljessé tették a törvénytervezeteket. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 1994 októberében egy bizottságot hozott létre, amely az autonómiastatútumok megfogalmazásával lett megbízva. A bizottság a statútum alapjaként Csapó Józsefnek a már létező három tervezetét16 fogadta el. A bizottság munkáját sok vita kísérte. Egyrészt tagjai úgy gondolták, hogy az egyes autonómiaformák nem különülnek el egymástól határozottan a Csapó-javaslatban, de ezt a problémát a bizottság teljesen nem orvosolta. A személyi autonómia kapcsán bevezettek egy ún. katasztert (nemzetiségi névjegyzéket), amely által biztosítva látták a szabad identitásválasztás alapján történő felvételt a közösségbe. A bizottság munkájáról és belső feszültségeiről (sőt a vélemények törésvonalairól) Bakk Miklós a következőképpen számolt be: „két szemlélet vitája bontakozott ki: az egyik a Csapó-tervezetek alapjaként egyfajta »természetjogi« álláspontot közvetített, amely szerint az autonómia feltétlen jog, amely a belső önrendelkezés éthosza alapján képviselendő; a másik szerint az autonómia az erdélyi magyar nemzeti közösség fennmaradásának legmegfelelőbb kerete, amely azonban nem jogokra, hanem egyeztetések hosszasabb folyamatával, az intézményi megoldások minél pontosabb körvonalazásával alakítható ki” (Bakk 2004a, 46-47). A Csapó-csoporttal szemben fellépő másik álláspontot Bakk Miklós, Bodó Barna és Varga Attila képviselték. A bizottság vitái, valamint a politikusok és szakemberek közötti feszültségek megnehezítették a döntések meghozatalát a statútumok ügyében, de végül az RMDSZ Politikai Főosztálya arra a konszenzusra jutott, hogy több tervezetet terjeszt a döntéshozók elé:- a Csapó-tervezet bizottság által módosított változatát;- Szilágyi N. Sándor átdolgozott javaslatát;- Bakk Miklós, Bodó Barna és Szász Alpár Zoltán által elkészített A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútumát;- Bakk Miklós Törvénytervezet a személyi elvű önkormányzatról dokumentumát. Ez utóbbi két tervezet tekintetében Bakk Miklós összegző munkája megfogalmazta, hogy ezek mindegyike az autonómia hatáskörébe utalta a művelődés, oktatás és tájékoztatás intézményrendszerét, valamint tartalmazták azt a kitételt, hogy „az önkormányzat döntéshozó testületéinek megválasztása (...) titkos és közvetlen választásokon” (Bakk 2004a, 47) dőlhet el, és ezen választásokat a már említett nemzeti kataszter alapján rendezik. A kataszterben számon tartott személyek jogosultak a választásra, és a 16 1. A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómia statútuma; 2. A sajátos státusú helyi önkormányzat statútuma; 3. Regionális autonómia statútuma.
