Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
292 Miklósné Zakar Andrea - Albert András közjogi testületek révén valósulhat meg, és ezek a kisebbség közössége által választott testületek dolgozhatják ki az autonómiastatútumokat (Bakk 2004a). Az 1991. december 8-án életbe lépett új romániai alkotmány megváltoztatta azokat a jogi kereteket, amelyeken belül az autonómia kérdése értelmezhetővé vált. Miközben az RMDSZ-en belül az autonómiaproblematika is leképezte a párton belüli nézeteltéréseket, az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának Kolozsvári Nyilatkozata (1992 októberében) bevezette a belső önrendelkezés elvét a diskurzusba. Erre az elvre építette Csapó József az autonómiatervezetét 1992-ban. Csapó József Memorandum tervezet a romániai magyar nemzeti közösség belső önrendelkezéséről című dokumentuma abból indult ki, hogy „Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan állam". Ezzel megteremtette az alaphangot, amely egyértelműsítette, hogy az autonómiaterv semmilyen veszélyt nem jelent Románia egységes nemzetállami létére. Csapó írásában bevezette a politikai szubjektum és a személyi autonómia fogalmát az erdélyi magyar kisebbség kontextusába: „a nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek, elnyerhetik a politikai szubjektum minőséget és a személyi autonómiához való jogot. Ez a jog kiterjed az Alkotmány által meghatározott, közjogi személyiséggel rendelkező saját intézmények létrehozására” (Csapó 2003). A tervezet nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává, és hibái közé sorolható, hogy nem utalt az elképzelésnek a romániai jogrendbe való beillesztési lehetőségeire, ezért támadhatóvá vált (Bakk 2004a). Az autonómiakoncepciók sorát az RMDSZ 1993-as törvénytervezete folytatta, amely „nemzeti kisebbségeként és „autonóm közösségeként definiálta a romániai magyarokat (és más kisebbségeket).13 A javaslat egyaránt tartalmazta a párt által megfogalmazott egyéni kisebbségi és az autonómiák kialakítása esetén gyakorlandó közösségi jogokat is. Fontos megjegyezni, hogy a törvénytervezet a belső önrendelkezés elvére is épített, amely véleményük szerint „az autonómiák különböző formáiban nyilvánul meg”. A törvénytervezet háromfajta autonómiatípust különböztetett meg: 1. A személyi autonómiát: amelynek keretében a „rendelkező közösséget önigazgatási és e körben sajátos döntési és végrehajtási jog illeti meg az oktatás, a kultúra, a közélet, a szociális tevékenység és a tájékoztatás terén";14 2. A helyi önigazgatási autonómiát: amelyet biztosítani kell minden közigazgatási egységben, ahol a nemzeti kisebbségekhez vagy autonóm közösségekhez tartozóak többségben vannak; 3. A regionális autonómiát: amely területi alapon működve a helyi önigazgatási autonómiák társulásaiként jön létre, és ahol az autonóm közösségek anyanyelvét hivatalos nyelvként kell elismerni.15 Az egyéni autonómiakoncepciók közé tartozik Szilágyi N. Sándor alternatívája, amelyben a nyelvész professzor az előbb elemzett RMDSZ-terwel szemben fogalmazta meg álláspontját. A Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közös13 Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről - 1993-as tervezet (1997) http://www.hhrf. org/magyarkisebbseg/9701/m970129.htm 14 Uo. http://www.hhrf.org/magyarkisebbseg/9701/m970129.htm 15 Az RMDSZ ez irányú munkájáról és a tervezetről lásd még Andreescu-Stan-Weber 1997.
