Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Az erdélyi autonómia 291 unióban látták a kiutat, de a regionális keretben történő decentralizáció melletti tervek, illetve a nemzeti autonómiáról szóló elképzelések tovább színesítik a palettát. Autonómiatervek és statútumok a kilencvenes években A II. világháború és a rendszerváltás közötti időszak nem kedvezett semmiféle autonómiatörekvésnek, a Magyar Autonóm Tartomány esetéről egy másik fejezetben részletesebben beszámolunk, de Erdély autonómiakérdése nem kerül napirendre a szocializmus időszakában. Új lendületet a problematika a rendszerváltás után kapott. A rendszerváltás utáni autonómiatörekvések az első évtizedben a magyarság értelmiségi és politikai berkeiben artikulálódtak. Ezeknek alapjaiként az RMDSZ első két kongresszusa12 olyan irányelveket és fogalmakat fogadott el, amelyek egy autonómiakoncepció irányába mutattak. Megfogalmazták ugyanis a helyi önkormányzati rendszer szükségességét, amely biztosítéka lehet a kisebbségi jogok betartásának, és amelynek csúcsszerveként egy kisebbségi parlament terve körvonalazódott. Ugyanakkor bevezették a romániai magyarságnak, mint „államalkotó tényezőnek” a definícióját, és utalást tettek a személyi és kulturális autonómiára is, de csak a „kisebbség autonóm közművelődési intézményhálózatának” kontextusában (Bakk 2004a, 40). Vita alakult ki továbbá az ún. „társnemzet” fogalmáról, amelynek eredményeként megfogalmazásra került, hogy a magyar közösség Romániában „önálló politikai szubjektum, államalkotó tényező, a román nemzet egyenjogú társa”. Ennek a fogalmi rendszernek a kidolgozása fontos lépésnek számított egyrészt azért, mert előkészítette a belső önrendelkezés koncepciójának a bevezetését, illetve megteremtette a határon túli autonómiatervek egyeztetéséhez szükséges alapokat (Bakk 2004a, 41). Ezeknek az előmunkálatoknak és az egyéni, egyedi elképzeléseknek később több autonómiaterv is köszönhető. Ezek között első 1991-ből Szőcs Géza Törvénytervezet a nemzeti, etnikai, nyelvi közösségekről és az ezekhez tartozó személyekről című dokumentuma, amelyben javaslatokat tett Románia alkotmányos téziseinek a kiegészítésére. Szőcs megfogalmazta a „kisebbségek közösségi autonómiájá"-ra vonatkozó észrevételeit, melyek szerint „a kisebbségi közösségekhez tartozó személyeknek joguk van az általános törvényes feltételeknek megfelelően magán- és politikai szervezetek keretében társulni, és joguk van (...) saját közjogi személyiséggel felruházott társadalmi, kulturális és tanügyi kérdésekben önállóan rendelkező Intézményeket létesíteni”. Ezt az intézményrendszert „működési autonómiák"-nak nevezte (Szőcs 1997). Javaslatot tett továbbá egy Nemzetiségi Minisztérium létrehozására is. A második fejezetben lefektette a nemzeti, etnikai, nyelvi közösségeknek és az ezekhez tartozó személyeknek az egyéni és kollektív jogait, például az identitáshoz és hagyományőrzéshez való jogot, a szervezetalakítási, egyesülési jogot, a történelmi, kulturális és egyházi műemlékek, valamint a kisebbség által hagyományosan lakott települések megőrzésére vonatkozó jogot, az anyanyelvi oktatáshoz, az anyanyelv közéletben történő használatának a jogát. Elméleti aspektusból Szőcs koncepciója előremutató, mert megfogalmazta az elvet, miszerint az autonómia 12 1990. április 21-22., Nagyvárad és 1991. május 24-26., Marosvásárhely.
