Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
288 Miklósné Zakar Andrea - Albert András állam politikai rendszerében egyrészt olyan regionális mozgalomként tűnik ki, amelyet nem feltétlenül összefüggő területen élő kisebbségek jogaik megszerzéséért és védelmében irányítottak a központosító tényezők ellen (...) következőleg nem szépségeszményként, hanem pártpolitikai és társadalmi viszonylataiban érdemel kiemelt figyelmet - még akkor is, ha az egykori álláspontokat alátámasztó esztétikai elvek teljesen meg nem kerülhetők” (K. Lengyel 2007a, 26). A transzszilvanizmus alapvetően az erdélyi magyar szerzők tollából táplálkozott, de beleértették az összes erdélyi etnikumnak a sajátos életérzését, tevékenységét, gondolatvilágát, kultúráját, életstílusát. „Egyaránt van magyar, szász és román transzilvanizmus, erdélyiesség" - írja Teleki Pál (Teleki [é.n.], 6). Ezért is fontos ebben a gondolatmenetben megemlíteni Gyárfás Elemér memorandumát, mely a három legnépesebb Erdélyben élő nemzetiség közösségében látta az autonómia fő zálogát. Gyárfás Elemér Kolozsvárott, Budapesten és Párizsban tanult jogász, közgazdász és publicista volt, aki először ügyvédként dolgozott, majd 1917 és 1918 között Kisküküllő megye főispánja volt. A húszas évektől kezdődően több politikai tisztséget is betöltött a Magyar Szövetség megyei elnökségétől az Országos Magyar Párt jelentős politikusi státuszán keresztül a Romániai Magyar Népközösség elnökségéig. Az önálló Erdélyre vonatkozó tervét, illetve a hozzá csatolandó, luliu Maniuhoz intézett memorandumot 1923-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság közölte le Kolozsvárott, de valójában 1919 tavaszán születtek. Elképzelését Gyárfás „kibontakozási tervezettnek hívta, és Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei címmel illette, mely tizenkét pontban foglalta össze Erdélyország önálló életére vonatkozó terveit (Gyárfás 1998 [1923]). Gyárfás szerint a három etnikumnak egy huszonnégy tagból álló kormányzótanácsot kellene létrehoznia, melyben tíztíz román és magyar, valamint négy szász képviselő lenne, székhelyét Gyulafehérvárra tervezte. Uniós tervében a szerző pontosan leírja, hogy a kormányzótanács milyen törvényjavaslatokat terjeszt az országgyűlés elé, melyet ő maga hív egybe megalakulásától számított tizenöt napon belül. Nem sokkal Gyárfás terve után, 1919-ben Rugonfalvy Kiss István egyetemi tanár terjesztett elő új tervet. Ő a „szláv veszedelemre" hívta fel a figyelmet, amely a magyarokat és románokat egyaránt veszélyezteti, ezért összefogást és közös politika kialakítását javasolta egy román-magyar perszonálunió létrehozása mellett. A perszonálunió lehetőséget adna Erdély önállóságának megtartására, ugyanakkor a román állammal való államjogi összeköttetésre is az uralkodó azonossága okán (Romsics 2001). Az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseire vonatkozóan az adott időszakot tekintve a szakirodalom többféle korszakolást vázol fel,5 de tény, hogy 1918-23 között az események még teret engedtek a föderalizmus eszméjének, és nem látszott kilátástalannak Erdély területi autonómiájának lehetősége sem. Ezt a néhány évet két erdélyi magyar párt aktivitása jellemezte, amelyek később fuzionáltak Országos Magyar Párt néven 1922- ben. A két párt egyike az 1921 közepén megalakult Magyar Néppárt, mely aktívabbnak tűnt az ellenállás ügyében, ezért progresszívnak is hívták. A párt holdudvarába tartoztak 5 Bárdi 1999:1918-20; 1928-31; 30-as évek vége (több időszakot is kihagy); K. Lengyel 2007c: 1920-23; 1924-28.
