Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Az erdélyi autonómia 289 és létrejöttében aktívan közrejátszottak a híres, 1921-ben megjelent Kiáltó Szó röpirat szerzői, jelesül: Kós Károly, Zágoni István és Paál Árpád. Zágoni politikusi ambíciókkal is rendelkező jogász és publicista volt, és felelős politikai szerkesztője volt a Keleti Újságnak, mely igen rangos magyar napilapnak számított Erdélyben. Autonómiatörekvéseit nem fejtette ki mély részletességgel, de A magyarság című munkájában azt írta, hogy egy kolozsvári ún. „nemzetgyűlés” kellene a romániai magyarok képviseleti szervének lennie közigazgatási, jogi, gazdasági, kulturális és közrendészeti ügyekben. K. Lengyel Zsolt szerint Zágoni terve a területi autonómia felé mutat, mivel „az összefüggő magyarlakta területeken tiszta magyar közigazgatást és jogalkotást, a nem magyar lakosság egyenjogúsága mellett" kívánta elérni (K. Lengyel 1989, 7). Paál Árpád6 sok tekintetben izgalmas személyiség, aki propagandamunkájával és egész lényével az erdélyi és a székely magyarság jövőjén dolgozott. Élére állt az ún. tisztviselő-mozgalomnak, melynek neve Szellemi Front volt, és amely mozgalom 1919 nyarától szembehelyezkedett a román megszállókkal, és a végleges békekötésig rendezni kívánt több erdélyi magyar problematikát, például az erdélyi magyar iskolák ügyét. Paál sokáig hitt az erdélyi önrendelkezés megvalósíthatóságában, ám a béketárgyalások előrehaladtával egyre kevesebb remény élt benne ez irányban. El akarta érni, hogy a tanerők és a volt magyar állam tisztviselői Erdélyben maradjanak, és ne vándoroljanak el Magyarországra, úgy gondolta, hogy a helyben maradásukkal, helytállásukkal később elérhető, hogy ún. nemzeti önkormányzatot (K. Lengyel 2007b.) követelhetnek a román államtól. Az önkormányzat kialakítása azonban az ő elképzelésében az önrendelkezésnek az első foka lett volna, a nagy álmot, a „magyar nemzeti autonómia” tervét ekkor sem vetette el véglegesen, csak „elnapolta”. Ezzel azonban egyúttal át is mentette az eszményt a következő korszaknak. Paál Árpád kézírásos megjegyzései találhatóak azon a vélhetőleg a húszas évek végén (de a szövegből kiderül, hogy mindenképpen az 1930-as népszámlálás előtt) Jakabffy Elemér tollából született kéziraton, amely a Jakabffy Elemér Alapítvány kolozsvári kézirattárában lelhető fel K270-es jelzet alatt. A bizalmas kézirat Törvényjavaslat az etnikai kisebbségekről címet viseli és 39 oldalban indoklással együtt tartalmazza a szerző elképzeléseit a romániai kisebbségek jövőjére vonatkozóan. Érdemes lenne ezt a dokumentumot részletesebben feltárni, esetlegesen párhuzamba állítva Paál szorgos és kimerítő jegyzeteivel, kommentálásával, néhol kritikájával. Jakabffy országos kisebbségi nemzeti tanácsok kialakítását szorgalmazta, amelyek egyenként 60 tagból álltak volna, és amelyeknek a megválasztását 1931-re irányozta elő. A nemzeti tanácsok feladatait is felvázolta, akárcsak az országos kisebbségi nemzeti iskolák szervezésének lényegi kérdéseit. Kitért továbbá a kisebbségi nyelvek hivatalos társnyelvekként való elismerésére „olyan vármegyék és városközségek területén, melyekben valamely országos kisebbségi nemzet tagjai a lakosság többségét teszik ki" (Jakabffy [é.n.j 15). Jakabffy tervezetében egy szakbíróság felállítását javasolta Kisebbségügyi Bíróság néven, amely a törvény alkalmazásából fakadó jogviták eldöntésére lett volna hivatott. Továbbá területi átrendezést irányoz elő, viszont az „új köz-6 Jogász, író, publicista, volt főjegyző, a belpolitikai rovat felelőse a Keleti Újságban, majd a Napkelet főszerkesztője
