Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
170 Hardi Tamás - Mezei István káját, egész Hungária történeti-földrajzi leírását. Bél Mátyás ezzel a művével a jelenkorírás alapjait fektette le. Ennek a kornak a tudósai között mások is voltak, akik felismerték a szlovákok egyediségét a szláv népek között. Révai Péter (meghalt 1622-ben) magyar történetírót, turóci nemes család tagját, aki a legjelentősebb művében (De monarchia et sacra corona centuriae septem, 1659) úgy foglalkozott a történelmi Magyarország (Uhorsko) történetével, hogy hangsúlyozta annak többnemzetiségű jellegét. Az első olyan magyar történetíró volt, aki fejtegette a szlávok régi voltát. Nézetei későbbi nemzetébresztő koncepciók részeként is érvényesültek (Hamberger 2008). Jakub Jakobaeus eperjesi prédikátor írása (1642, Lőcse) az első szlovák történeti munka. Cseh nyelven íródott, de csak rövid ismertetése maradt fenn. A szláv/szlovák nemzet kialakulásával és a szláv nyelv szépségével foglalkozik (Tibenský 1972). Szöllősi Benedek a Cantus catholici (1655) bevezetőjében Svätopluk király tisztelőjeként szól, mert azt a „pannonok és szlovákok" királyának tekinti és egyben Cirill és Metód művét dicséri. A nagymorva és a Cirill-Metód tradíció így vált fokozatosan a szlovák nemzetiség ideológiájának fontos részévé (Tibenský 1972). Földrajzi értelemben így két nagy teret kapcsolnak össze innentől kezdve a szláv/szlovák elemzők. Egyrészt a morva birodalom (változó elhelyezkedésű) tereit, másrészt a görögkeleti kultúra tereit. Ebbe kezdetben a Konstantinápoly vonzáskörzetébe tartozó keleti-balkáni országokat értették, majd a keleti, orosz kötődést hangsúlyozták. Amikor a 17. és 18. század értelmisége a szláv nemzet és nyelv régi jellegéről, kiterjedéséről, eredetéről stb. beszélt, természetesen ezeket a tulajdonságokat többé-kevésbé automatikusan a szlovákokra is átruházta. A Pannónia, ill. Magyarország területén élő szlovákok autochton és régi jellemének hangsúlyozását a szlovák értelmiség fokozatosan nemcsak az ún. Restgermanen Theorie-val szemben, hanem csakhamar a magyar történészek a „hazának hármas elfoglalásáról” (hunok, avarok, magyarok) szóló nézeteivel szemben is hangoztatta. A „Restgermanen Theorie” az Észak-Magyarországon élő németek (germánok) ősiségét volt hivatva igazolni, mikor azt állították, hogy ők a gótok leszármazottai. Ide kapcsolódik a vita, hogy a szlávok északról, a Kárpátokon túlról, vagy délről, az illír tartományok felől érkeztek-e a Duna völgyébe. Ez a vita befolyásolta a terek földrajzi elhelyezkedését is, mert az északi koncepció szerint Morvaország a központja a Nagymorva Birodalomnak, a déli koncepció szerint pedig az illír/szerb Morava folyó (Juraj Sklenár). A korabeli vitairatok historizáló okfejtésébe egyre inkább bekerülnek pontos földrajzi meghatározások is. Ahogy Bél Mátyás felsorolta a szláv/szlovák többségű megyéket, városokat, úgy Ján Baltazár Magin is megteszi ezt vitairatában (1728, Púchov). Dolgozata a szlávok/szlovákok natio Hungaricához való tartozásának jogát bizonyítja, az egész magyarországi szlovák nemzetiség egyenjogúságát védelmezi: „Svätopluk leszármazottai nemcsak Trencsénben élnek, nemcsak Nagyszombatban, Modorban, Bazinban, Szakolcán laknak, hanem végig a Kárpátok mentén, amelynek hosszú vonulata egészen Erdélyig húzódik. A szlovák nyelvet használja Pozsony és Nyitra megye, ezeknek a hegyeknek mindkét oldalán, de ugyanúgy Trencsén és Árva, Liptó, Szepes és a többi Lengyelországtól a Kárpátok által elválasztott vármegye is" (Tibenský 1972). A magyarok hódításelméletével szemben Magin fölállította az ún. vendégszerető befogadásról szóló elméletet: a magyarok nem győzték le a szlovákokat, hanem a szlovákok vendégszeretőn fogadták a magyarokat, s megállapodás alapján közös államot hoztak létre.
