Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
II. Közép-Európa, Kelet-Európa, Délkelet-Európa és a Balkán - eltérő elképzelések a nagyterekről
108 Hardi Tamás mely nemzetéhez tartozott, így a feldarabolódás után a saját nemzetállamába költözött el a hatalmát vesztett központból. A gazdasági nehézségek, a munkanélküliség is elvándorlásra késztették a lakosságot, s a természetes szaporodás mértéke is lezuhant. Mindezek együtt az osztrák főváros jelentős népességszám-csökkenéséhez vezettek, 1930-ban már csak 1,7 millió lakos élt Bécsben (Hatz 2008). Ausztria számára a második világháború után jött el a fejlődés lehetősége. Az ország ugyan négyhatalmi megszállás és felosztás alá került, de 1955-ben a megszállás megszűnt, a hatalmak és Ausztria megkötötte az államszerződést (Österreichischer Staatsvertrag). Ki kell hangsúlyozni, hogy nemzetközi jogi értelemben ez nem békeszerződés volt (ellentétben pl. a 1947-es Párizsi békeszerződéssel, mely Magyarország helyzetét rendezte), hiszen az Anschluss miatt Ausztria 1938 és 1945 között a náci Németország része volt, jogilag nem létezett. Már 1945 novemberében szabad és demokratikus választásokat tartottak, s a létrejövő nagykoalíció (Österreichische Volkspartei - ÖVP és Sozialistische Partéi Österreichs4 - SPÖ) 1966-ig vezette az országot. A Staatsvertrag lehetőséget teremtett arra, hogy - ellentétben a többi közép-európai állammal - kivonják az ország keleti részét megszállva tartó szovjet csapatokat. Ennek fejében viszont Ausztria vállalta, hogy külpolitikáját a semlegesség elvét szem előtt tartva alakítja folyamatosan. Ezzel a Szovjetunió bebiztosította, hogy az érdekszférája ezen határszakaszán ne érintkezzen közvetlenül a NATO-val, tehát Ausztria atlanti katonai szövetségi tagságát tiltotta meg. A katonailag semleges ország ugyanakkor gazdasági értelemben számíthatott a nyugati segítségre. Részesedett a Marshall-tervből, melyet a többi közép-európai ország nem vehetett igénybe, s kiépített egy fejlett piacgazdaságot, amelynek iparában ugyanakkor nagy szerep jutott az állami tulajdonnak. így nem véletlen, hogy míg az osztrák gazdaság az egy főre jutó GDP tekintetében 1950-ben azonos színvonalon állt Csehszlovákiával, addig negyven évvel később már kétszeresen felülmúlta azt (Luif 2012). Ausztria kiemelt helyre került a világpolitikában is. Már az 1950-es évek elejétől fontossá vált számára a „híd”-szerep, aktív szomszédsági politikát épített ki a szocialista országok irányába (Nachbarschaftspolitik, Austrian Ostpolitik), s kézzelfogható szerepre törekedett a kelet-nyugati kapcsolatokban. Ennek a doktrínának két fontos alakítója volt Julius Raab (ÖVP, kancellár 1953-61 között), valamint Bruno Kreisky (SPÖ, Külügyminiszter 1959-66, kancellár 1970-83 között), akik világosan látták, hogy a két blokk közötti kapcsolatokban jelentős javulás nem lehetséges (Luif 2012). Ez a szerep tehát a két nagy, világméretű blokk közötti közvetítő szerepre utalt, nem pedig regionális szintű külpolitikára. A vasfüggöny létrejötte Bécs számára ismét a nyugati világ perifériájára szorulást hozta. Határváros lett, nagyrészt körbevéve egy világméretű ideológiai-katonai barikáddal. Annak ellenére, hogy az 1970-es évektől megindult a vendégmunkások beköltözése, Bécs 1951 és 1981 között további 100 ezer lakost vesztett el (1981-ben lakosainak száma 1,53 millió volt), igaz, ennek egy része a meginduló szuburbanizáció számlájára írható, de a nagyvárosi térségében 1971-hez képest 1981-ben (az oda irányuló szuburbán kiköltözés ellenére is) 65 ezer lakossal élt kevesebb (Hardi-Hajdú-Mezei 2009). Ugyanakkor geopolitikai értelemben felértékelődött az osztrák főváros, számos nemzetközi tárgyalást, csúcstalálkozókat tartottak itt, számos egyezmény fűződik a város nevéhez. 4 1991-től Sozialdemokratische Partéi Österreichs
