Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
3. a szlovákiai magyarság csehországi deportálása 77 A deportáltak hazaszállításának és elhelyezésének részleteiről a Megbízottak Testületé 1948. december 3-i ülése határozott, amely a szervezett hazatérés lebonyolítása céljából a Földművelés- és Földreformügyi, a Népjóléti, valamint a Belügyi Megbízotti Hivatal képviselőiből álló háromfős bizottság létrehozását rendelte el, élére pedig Michal Falfan földmüvelés- és földreformügyi megbízottat nevezte ki. A magyarok hazaszállítását szervezett módon, 1949. január 2-án tervezték elkezdeni. A vonatkozó rendelet értelmében saját házába csak az a deportált térhet vissza, akinek vagyonát még nem kobozták el, vagy ha elkobozták is, nem juttatták bizalmiaknak; azokat a hazatelepülő földműveseket, akiknek vagyonát már elkobozták s bizalmiaknak juttatták, „más megfelelő birtokon” kell elhelyezni, a nem földműveseket pedig „munkába kell állítani bárhol Szlovákiában”. A Megbízottak Testületé az engedély nélkül hazatért deportáltakról a következőképpen rendelkezett: az 1948. november 18-a előtt hazatérteket, akiknek vagyonát elkobozták és bizalmiaknak juttatták, a Népjóléti Megbízotti Hivatal Szlovákia más területein helyezze el és állítsa munkába, kivéve ha saját, másnak még ki nem utalt birtokukban tartózkodnak; az 1948. november 18-a után engedély nélkül hazatérteket, akiknek vagyonát elkobozták és bizalmiaknak adták, a Belügyi Megbízotti Hivatal toloncolja vissza Csehországba.129 Ugyanezen a napon, 1948. december 3-án került sor Prágában arra a tárcaközi megbeszélésre, amelyen a hazatérés részletes szervezési és technikai kérdéseiről határoztak, s kimondták, hogy az 1949. január 5-én kezdődő akciót április végéig le kell bonyolítani. Az értekezlet résztvevői jogosnak minősítették a Belügyminisztérium képviselőjének azt az észrevételét, hogy állambiztonsági okokból a határövezetben lehetőleg ne helyezzenek el magyar családokat, de véleményük szerint az amúgy is nagy elhelyezési nehézségek miatt ennek nem lehet maradéktalanul eleget tenni. A Népjóléti Minisztérium becslése szerint az akció során mintegy 23 ezer személy, azaz 5 800 család hazatelepítésével lehet számolni.130 Hasonló számadatokat ismertetett a Megbízottak Testületé 1948. november 25-i ülésén Michal Falfan földművelés- és földreformügyi megbízott is, aki szerint a még Csehországban tartózkodó 23 606 személyből, azaz 6 017 családból csupán 523 személy, azaz 160 család kíván ott tartósan letelepedni, a Szlovákiába hazatérni szándékozó személyek száma 23 083, a családoké 5 857.131 Hazatérésük lehetősége érthetően nagy reményeket, ugyanakkor számos aggodalmat is kiváltott a deportáltak körében. Nagy nyugtalanságot váltott ki körükben Ďuriš és Erban miniszterek kiáltványának az a kitétele, hogy egyesek „nyomós okból” nem kaphatják vissza házukat és gazdaságukat. Ezzel kapcsolatban az a hír terjedt el a deportáltak között, hogy az ún. nyomós ok által érintettek nem térhetnek vissza Dél-Szlovákiába, hanem széttelepítik őket Szlovákia északi és északkeleti vidékein. Mindezt pedig a munkahivatalok tisztségviselőitől nyert értesülésre alapozták, akik több esetben is nyomatékosan felhívták rá a figyelmüket, hogy akinek szlovák települt be a házába, semmiképpen sem térhet már oda vissza.132 A magyar deportáltak hivatalos transzportokkal történő hazatérésére végül 1949. január 7-e és április 15-e között került sor. A jelzett időpontban 64 transzporttal összesen 19 184 személy, azaz 4 602 család tért vissza Szlovákiába. Elhelyezésük a viszonylagos szervezettség ellenére 129 SNA, ÚP ZP, 39. d., Zasadnutie Sboru povereníkov dňa 3.12.1948. 130 SNA, PV-sekr., 191. d„ 117/48 sekr. dőv. 131 SNA, ÚP ZP, 39. d., Zasadnutie Sboru povereníkov dňa 3.12.1948. 132 MNL OL, K.ÜM-TÜK, Csehszlovákia, 52. d., 01170/pol-1949. Deportáltak állampolgársági esküje.
