Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
Úton a rendszerváltás felé (1988 - 1989)
256 ÚTON A RENDSZERVÁLTÁS FELÉ (1988-1989) gyakran az egyetlen információforrást. Ennek okai pedig abban keresendők, hogy a nyolcvanas évek végének még mindig cenzúrázott csehszlovákiai sajtója meglehetősen kétes forrásértékkel bír, az egyes események résztvevői - kevés kivételtől eltekintve - a rendszerváltás óta sem publikálták a különböző kérdésekkel kapcsolatos visszaemlékezéseiket, végül pedig a diplomáciai képviseletek munkatársai kapcsolataik révén olyan információkhoz is hozzájuthattak, amelyek sem az adott korban nem voltak, sem pedig jelenleg nem lennének publikusak. Csehszlovákia és Magyarország a nyolcvanas évek végére, noha mindkét ország azonos politikai tömbhöz tartozott, egyre távolabb került egymástól, egyre látványosabbá váltak a két rendszer közötti különbségek. Amíg Magyarország élenjárt a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer átalakításában, az egyre inkább magába zárkózó csehszlovák normalizációs rezsim elutasította az ellenzékkel való párbeszédet, a politikai és gazdasági nyitást, s inkább csak szavakban, mint tettekben követte a gorbacsovi reformokat. A csehszlovák politikai vezetés fenntartásokkal és meg nem értéssel szemlélte a magyarországi változásokat is, különösen a különböző alternatív mozgalmakkal folytatott párbeszédet, de nem nézte jó szemmel a határon túli magyar kisebbségek iránti magyarországi érdeklődés megélénkülését sem, ráadásul gyakran magyarországi inspirációt vélt felfedezni a magyar kisebbség különböző körei által előterjesztett, az ország nemzetiségi politikáját kritikusan szemlélő s kisebbségpolitikai követeléseket is megfogalmazó beadványok mögött is. Minden bizonnyal a kisebbségi kérdés iránti nemzetközi érdeklődés is közrejátszott abban, hogy a csehszlovák állami és pártvezetés 1988-1989 fordulóján a korábbi gyakorlattal ellentétben - igaz, meglehetősen kényszeredetten, de - nem zárkózott el a felvetett problémák megvitatása elől, s ígéretet tett egy részük orvoslására. A magyar kisebbség aktivitásának megnövekedése, s beadványainak látszólag kedvező fogadtatása késztethette arra a prágai és a pozsonyi magyar külképviseletet, hogy ekkor kelt jelentéseikben reményteljesnek ítéljék a csehszlovák nemzetiségi politikában várható változásokat. Amint arra például Barity Miklós prágai nagykövet 1988. december 12-i jelentése is felhívta a figyelmet, „Csehszlovákiában az utóbbi időszakban mind politikai, mind az általános közvélemény szintjén - részben a belső fejlődésből adódóan, de erőteljes nemzetközi hatásoknak is köszönhetően, s nem függetlenül a szocialista országokban zajló reformfolyamatoktól - a nemzeti-nemzetiségi kérdés is fokozatosan nagyobb súlyt és figyelmet kap. A kérdés csehszlovákiai kezelésében - főleg gyakorlati síkon - jelentősebb elmozdulás még nem történt, de érzékelhető egyfajta várakozás, sőt igény a nemzetiségi kérdés árnyaltabb, a kor követelményeihez inkább igazodó kezelése iránt.”766 Általában hasonló bizakodó hangnem jellemezte a diplomáciai jelentéseket egészen 1989 áprilisáig. Az év tavaszától-nyarától kezdődően azonban olyan változások következtek be a csehszlovák-magyar viszonyban, ezzel összefüggésben pedig az államhatalomnak a magyar kisebbséghez való viszonyulásában is, amelyek 1989. november 15-én már az alábbiak megfogalmazására késztették Barity nagykövetet: „Miközben 1989 eddig eltelt időszakában a szlovákiai magyarság helyzete kapcsán a nemzetiség és annak képviselői részéről egyfajta offenzitás volt jellemző (...), s ezeket kezdetben hivatalos szlovák részről bizonyos toleráló hangnem, továbbá egyes nemzetiségi követelések elvi elismerése, sőt gyakorlati megoldásuk ígérete kísérte (...), addig 1989 szeptemberétől - nem függetleníthetően a magyar-csehszlovák 766 MNL OL , KÜM-TÜK, 1988-Csehszlovákia, 33. d., 002124/3-1988. A csehszlovákiai nemzetiségpolitikával kapcsolatos információk.
