Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
Történeti vázlat
22 TÖRTÉNETI VAZLÄľ podott meg. A magyar pedagógushiány pótlására kezdetben hathetes tanítóképző gyorstanfolyamokat szerveztek, majd 1951-től a pozsonyi Szlovák Egyetem (a mai Comenius Egyetem) Pedagógiai Karán megnyíló magyar tagozat látta el a magyar pedagógusképzést. A megszűnő Pedagógiai Kartól 1953-ban az újonnan alakult kétéves Felsőbb Pedagógiai Iskola és a négyéves Pedagógiai Főiskola vette át a magyar tanárképzést, mígnem az újabb átszervezések folytán a Pedagógiai Főiskola magyar tanszéke 1959-ben beolvadt a Comenius Egyetem magyar szemináriumába, s ezzel megalakult az egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszéke. A Felsőbb Pedagógiai iskola magyar tagozata 1960-ban átkerült Nyitrára, ahol a Pedagógiai Intézet magyar tagozataként működött tovább. A magyar kisebbség kulturális igényeinek kielégítése a Csemadok megalakulását követően az ötvenes évek első felében előbb a műkedvelő jellegű Állami Faluszínház magyar tagozatának (1950), majd a komáromi Magyar Területi Színház létrehozásával (1952), valamint a Csemadok égisze alatt létrejött, de meglehetősen rövid életűnek bizonyult Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó és a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes megalakításával (1953) folytatódott. A sort az ötvenes évek második felében az Ifjú Szivek Magyar Népművészeti Együttes létrejötte (1957) és az Irodalmi Szemle című folyóirat megjelenése (1958) folytatta, s ugyancsak ekkor, 1956-ban indult útjára a Csemadok évtizedeken keresztül legjelentősebb kulturális seregszemléjének, az Országos Dal- és Táncünnepélyek sorozata. A Csemadok tevékenységében ebben az időben bizonyos kettősség volt tapasztalható. A hatalom az egyesületnek eredetileg csupán a párthatározatok magyar lakosság közötti érvényesítésének segítését szánta, s éberen ügyelt arra, nehogy olyan személyek kerüljenek a vezetésébe, akik a Csemadokot életképes, netán akár érdek-képviseleti munkát is kifejtő szervezetté alakítanák. Az egyesület ugyanakkor a jogfosztottság évei után pótolhatatlan tevékenységet fejtett ki azáltal, hogy felvállalta a magyar kisebbség népművészeti hagyományainak ápolását, kulturális életének kibontakoztatását, közreműködött a magyar iskolák újraindításában, gyakorlatilag valamennyi magyar kisebbségi intézmény megszervezésében, s munkásságában itt-ott érdekvédelmi törekvések is megfigyelhetőek voltak. A magyarsággal szembeni diszkriminatív politika enyhülésére az 1950-es évek elején kedvező feltételeket teremtett a prágai centralizmus erősödése, valamint a korábbi magyarellenes intézkedések végrehajtásában vezető szerepet vállaló szlovák politikusoknak (többek között Gustáv Husák és Dániel Okáli) a kommunista párton belüli hatalmi harc során burzsoá nacionalizmus vádjával történt félreállítása, majd 1954. évi elítélése. A magyar lakosság egyenjogúságának kimondására a későbbiekben az alkotmánytörvényekben is sor került. Elsőként az 1956. július 31-én kelt 33/1956. számú alkotmánytörvény emlékezett meg a magyarokról, amely az SZNT-t bízta meg azzal, hogy az egyenjogúság szellemében biztosítsa a magyar és ukrán nemzetiségűek gazdasági és kulturális életének kedvező feltételeit. Ezen is túlment Csehszlovákia 1960. július 11-én elfogadott új, ún. szocialista alkotmánya, amely deklarálta az ország állampolgárainak egyenjogúságát, s első ízben mondta ki a nemzetiségek anyanyelvi oktatáshoz és művelődéshez való jogát. 1958-ban törvény született a csehszlovák állampolgárságát még vissza nem kapott mintegy 20 ezer magyar állampolgárságának rendezéséről, s felmerült az 1948-ban elszlovákosított történelmi magyar községnevek visszaállításának lehetősége is. A hatalom magyarságpolitikáját - a magyar lakosság egyenjogúságának legalább formális biztosítása ellenére - mindezek ellenére továbbra is a felemás döntések jellemezték. A nacionalista gyakorlat továbbélése leginkább az 1960. évi közigazgatási reformban tükröződött,
