Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)

A kommunista hatalomátvételtől a magyar forradalomig (1948 - 1956)

7. A prágai és pozsonyi magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság... 141 A kormány ezt követően április 13-án kiadott 76/1948. számú rendeletével a magyarok és németek számára lehetővé tette a csehszlovák állampolgárság ideiglenes visszaszerzését, az április 16-i 77/1948. számú belügyminiszteri hirdetmény pedig kimondta, hogy a magyarok hat hónapon belül kérvényezhetik állampolgárságuk visszaadását, de csak azok, akik állandó lak­helye Csehországban van, vagy családtagjaikkal legalább egy éve ott tartózkodnak, esetleg ezt követően települnek át a cseh országrészekbe.315 A két jogszabály elsődleges célja nem a magyarok csehszlovák állampolgárságának rendezése, hanem a deportáltak Csehországban tar­tása volt. Ezt támasztja alá a kormányrendelet azon kitétele is, amely szerint az állampolgársá­gi kérelem csak három év eltelte után intézhető el véglegesen. Az állampolgárságot kérelme­zőkkel olyan nyilatkozatot írattak alá, amelyben vállalták, hogy a Belügyminisztérium által meghatározott helyen telepednek le, s amennyiben nem tartják be a kötelezettségüket, megvon­ható tőlük az ideiglenes csehszlovák állampolgárság.316 A februári hatalomváltás tehát jó ideig a legcsekélyebb fordulatot sem eredményezte a magyarkérdés kezelésében. Wagner Ferenc pozsonyi konzul ezért a szlovákiai magyarság feb­ruár utáni helyzetét összegző 1948. június 16-i jelentésében - miközben már utal arra is, hogy különböző hírek szerint a magyarok „bizonyos fokú kisebbségi életlehetőséget”, sajtót és isko­lákat fognak kapni - a következőket volt kénytelen megállapítani: „A februári részleges rend­szerváltozásnak csupán első néhány órájában lehetett hinni a magyar kérdésnek az eddigitől eltérő kezelésében. Ez a hit eléggé téves illúziókban gyökerezett, mert reális érzékkel nem lehe­tett arra gondolni, hogy a csehszlovák politikusok egyszeriben feladják az új köztársaság alap­­építményét, a kassai programot. Erre sem a csehszlovák baloldal, sem pedig a jobboldali urak nem törekedtek. A febmári események tehát azonkívül, hogy eléggé nagy mértékben megvál­toztatták az ország gazdasági és közigazgatási szerkezetét, ezeken túlmenőleg nem jelentettek lényeges irányváltozást. A magyar kérdést a mértékadó politikusok továbbra is a kassai prog­ram szemmértékével elemzik.”317 A következtetések nem voltak alaptalanok, hiszen a kisebbségellenes politika első számú szószólói korábban éppen a februárban hatalomra jutott kommunisták voltak. A szlovák kom­munisták befolyásos vezetői közé tartozott többek között az a Gustáv Husák, akinek belügyi megbízottként, majd a Megbízottak Testületé elnökeként meghatározó szerepe volt a magyarel­lenes intézkedések meghozatalában. Ugyancsak kommunista volt Vladimír dementis külügyi államtitkár, a lakosságcsere egyik fő diplomáciai előkészítője, Dániel Okáli áttelepítési kor­mánybiztos, a magyarországi szlovákok áttelepülését irányító Csehszlovák Áttelepítési Bizottság elnöke, valamint Ján Čech, a magyar lakosság magyarországi áttelepítését és csehor­szági deportálását is levezénylő Szlovák Telepítési Hivatal vezetője. Nem voltak ugyanakkor alaptalanok Wagner konzulnak a „bizonyos fokú kisebbségi életle­hetőség” biztosítására vonatkozó utalásai sem. Arról ugyan nincs tudomásunk, voltak-e róla értesülései, mindenesetre tény, hogy Klement Gottwald, a CSKP elnöke pontosan egy héttel korábban, a CSKP KB 1948. június 9-i ülésén jelentette be a magyar kisebbséggel szembeni politika megváltoztatásának szükségességét, vagyis hogy a Csehszlovákiában maradó magya­rok számára némi jogokat kell majd biztosítani.318 315 Sbírka zákonu a nafízení republiky Československé. Ročník 1948, částka 31. 781-782. p.; a két jogszabályt magyar fordításban közzétette Popély Árpád - Šutaj, Štefan - Szarka László (szerk.): i. m. 271-274. p. 316 NAČR, ÚVKSČ, f. 23, a.j. 354. 317 MNL OL, PF-TÜK, 17. d., 104/pol.-1948. A szlovenszkói magyarság helyzete (február 20,-június 16.). 318 NA ČR, ÚV KSČ, f. 01, sv. 5, a. j. 18, Zasedání ÚV KSČ 9. 06. 1948; közzétette Popély Árpád (szerk.): Iratok... i. m. I. 39. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom